Négy férfit vádolnak az ügetős gyilkossági kísérlet miatt

Portik Tamás ítélethirdetés Energol
Portik Tamás elsőrendű vádlottról leveszik a bilincset a Prisztás József meggyilkolása ügyében tartott tárgyaláson. Háttérben a harmadrendű vádlott
Vágólapra másolva!
Húsz év után emeltek vádat négy férfi ellen, akik az ügyészség szerint megpróbáltak megölni egy fővárosi fogathajtót.
Vágólapra másolva!

Nyakon, combon és ágyékon lőtték 199 6. november 13-án a Fiumei úti ügető egyik fogathajtóját. A támadók elmenekültek, az akkor 32 éves férfi életét pedig csak gyors orvosi beavatkozás mentette meg.

Eltelt néhány év

A Fővárosi Főügyészség a bűncselekmény elkövetése után 20 évvel vádat emelt a feltételezett elkövetők ellen: a négy férfinek előre kitervelten elkövetett emberölés kísérlete miatt kell felelnie. A vádirat szerint az elsőrendű vádlott

a Fiumei úti sírkert egyik épületének tetejéről tüzelt, és 24 méterről négy lövést adott le a sértettre.

Egy társa megfigyelőként segítette a merényletet, a többiek pedig autóikkal biztosították volna a menekülést.

Taxival menekültek

Ez nem sikerült nekik: két, a közelben várakozó férfit rendőrök igazoltattak, majd le be is vitték őket, mivel kocsijukban lőszert találtak. Az első rendű vádlott és közvetlen segítője így taxival menekült el a helyszínről.

Új információk

Mint a rendőrségtől megtudtuk, a vádemelés azért tartott 20 évig, mert

a nyomozást a korábban eljáró hatóság 1997 július 11-én megszüntette.

A Nemzeti Nyomozó Iroda viszont új információkhoz jutott, ezért 2014 szeptemberében újra megnyitották az ügetős aktát. Arról, hogy mik voltak ezek az új adatok, a rendőrség sajtóosztálya nem közölt részleteket.

Napokkal a Prisztás-ügy után

A fogathajtót két héttel támadták meg, hogy Óbudán végeztek Prisztás Józseffel, a kilencvenes évek éjszakai életének egyik legvagyonosabb, olajügyekben is érdekelt vállalkozójával. A hajtó a Pestisracok.hu szerint üzleti kapcsolatban állt Prisztással, versenyzett az üzletember lovaival.

A Prisztás-gyilkosság miatt első fokon, megismételt eljárásban tíz év fegyházra ítélék Portik Tamást, Az elsőfokú bíróság szerint Portik egy elszámolási vita miatt ölette meg 1996 őszén a férfit.

Portik Tamás elsőrendű vádlottról leveszik a bilincset a Prisztás József meggyilkolása ügyében tartott tárgyaláson. Fotó: Origo

Az ügy másodrendű vádlottját, aki a vádhatóság szerint fejbe lőtte Prisztás Józsefet, elsőfokon kilenc évre ítélték.