Botka: Szegedhez méltatlan és röhejes a Fidesz kampánya

Botka László polgármester Szeged
MSZP
Budapest, 2014. május 31. Botka László választmányi elnök nyilatkozik a sajtónak a Magyar Szocialista Párt (MSZP) országos választmányának ülése közben a párt VI. kerületi, Jókai utcai székháza előtt 2014. május 31-én. Elrendelte az MSZP választmánya a teljes tisztújítást, és július 19-ére összehívta a párt tisztújító kongresszusát. MTI Fotó: Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Éles vitát váltott ki az illegális bevándorlás kérdése a szegedi közgyűlésben, a kormánypárti képviselők elhatárolódást vártak Botka László polgármestertől Martin Schulznak a várost érintő nyilatkozatával kapcsolatban. A szocialista politikus kijelentette, az Európai Parlament elnökének tavaly tavaszi látogatása során szóba sem került a migráció témája.
Vágólapra másolva!

Martin Schulz egy március végi lapinterjúban többek között úgy fogalmazott, Szeged egy "elkötelezetten baloldali város, oda bármelyik menekültet el lehet küldeni".

Botka Brüsszelre figyel

Haág Zalán, a KDNP frakcióvezetője napirend előtt elmondta, hosszú hónapok óta foglalkoztatja a szegedieket a hazánkat és a várost fenyegető migrációs válság. A kormány a határzár megépítésével és a jogszabályok szigorításával tavaly megvédte az országot. A kiszivárgott elképzelések szerint azonban Brüsszel azt tervezi, kivonja nemzeti hatáskörből a migránsok befogadását - tette hozzá.
A politikus úgy fogalmazott, "a szocialisták miniszterelnök-jelöltségére hajtó Botka László" arra játszik, hogy Szegedre is migránsokat telepítve szerezzen jó pontot brüsszeli támogatóinál. Haág Zalán közölte, a szegediek 90 százaléka nem kér a migránsokból, ezért felszólította a polgármestert, politizáljon a város lakosságának érdekében.

Botka László Forrás: MTI/Kovács Attila

Botka László szerint

a Fidesz és a KDNP egy hónapja folytatott kampánya. A szocialista politikus kijelentette, Martin Schulz tavaly áprilisban látogatott a városba, a magyar hatóságok akkor még zökkenőmentesen kezelték a migrációs helyzetet, ekkor természetesen szóba sem került megbeszéléseiken a téma.

Jön a piréz nagykövet

A polgármester úgy fogalmazott, a Fidesz és a KDNP politikusai "mérhetetlenül lenézik a szegedieket, ha azt képzelik, az aljas hazugságot beveszik". Botka László ironikusan megjegyezte, "jövő héten maga a piréz nagykövet látogat a városba, hogy 170 ezer emberevő piréz migráns letelepítéséről tárgyaljon". A Fidesz és a KDNP képviselői a témában kettő - a Martin Schulz kijelentését, illetve a kötelező betelepítési kvótát elutasító - határozati javaslatot terjesztettek be, de ezek nem kapták meg a napirendre vételhez szükséges többséget.