Folyamatosan javul Kulka János állapota

Kulka János színész, interjú
Vágólapra másolva!
Kulka János színművész tünetei napról napra enyhülnek, állapota javul – közölte az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet.
Vágólapra másolva!

A színművészt ellátó intézmény közleményében úgy fogalmazott, hogy "az időablakon belül sikeres stroke-ellátásban részesült, az elzáródott agyi érből sikerült a véralvadékot eltávolítani".

Kulka János Fotó: Origo

Felidézték, hogy Kulka János a múlt héten kedden este lett rosszul, a mentők késlekedés nélkül a kialakult idegrendszeri tünetek miatt a Honvédkórház idegosztályára, majd a kezelés folytatására az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet intervenciós neuroradiológiai osztályára szállították.