Rendőröket vert egy feldühödött család Ongán

Vágólapra másolva!
Rosszul sikerült a névnapi ünnepség Ongán, de a legrosszabbul talán a kihívott rendőrök jártak, egy feldühödött család több tagja támadt rájuk.
Vágólapra másolva!

Csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak – ezzel gyanúsítják azt a négy rokont, akit egy verekedésig fajuló családi ünnep után fogtak el Ongán.

Az eset még csütörtök este történt, a járőröket egy eldurvuló névnapi buli miatt hívták ki - mondta el az Origónak Barkó Tamás, a Miskolci Nyomozó Ügyészség vezető ügyésze.

Nem tetszett az egyenruha

A rendőrségtől a család valamelyik tagja kért segítséget, de

többen nem nézték jó szemmel a hatósági beavatkozást, és rárontottak a járőrökre.

A dulakodás során négy rendőr könnyebben megsérült. A megtámadott egység erősítést hívott, és

hamarosan tucatnyi rendőrautó vette körül a helyszínt.

A támadókat a verekedés után őrizetbe vették, vasárnap pedig bírósági döntés alapján előzetes letartóztatásba helyezték - tette hozzá Barkó Tamás.