Megszökött az intézetből, majd fosztogatni kezdett

Vágólapra másolva!
Végigfosztogatta Lengyeltóti környékét egy intézetből szökött fiatalkorú fiú. Az ügyészség most emelt vádat.
Vágólapra másolva!

Egy fiatalkorú fiú tavaly nyáron Lengyeltótiban segíteni akart egy férfinak, azonban a pakolás közben kihasználta, hogy annak a gépkocsija nyitva maradt, és onnan elemelt 20 ezer forint készpénzt övtáskával a személyi okmányokkal együtt – olvasható a sonline.hu oldalán.

Másnap a fiatalkorú fiú egy Lengyeltóti környéki kastély gazdasági épületében lévő hintóról szerelte le a négy vasból készült kereket és két tengelyt. Az 500 ezer forint értékű tárgyakat elrejtette, majd azok egy részét 5500 forintért értékesítette.

A fiú később elcsent egy aranyláncot és aranygyűrűt, összesen 670 ezer forint értékben, majd a vádlott a lopások miatt az őt kereső rendőrökre támadt, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt gyorsított eljárásban felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. A fiatalkorú vádlott most előzetes letartóztatásban van, az ügyészség javítóintézeti nevelés elrendelését indítványozta vele szemben.