Keskeny és rövid, de hosszabb is lehet

2016.05.01. 18:46

Orbán Viktor szívéhez közel áll, más szerint viszont jobb lett volna egyszerűen felgyújtani a ráfordított százmilliókat: vasárnap startolt el hivatalosan is a felcsúti kisvasút, a Demokratikus Koalíció pedig szó szerint keresztbetett az első nekifutásnak. 

Tehéncsorda nézi mélázva, ahogy átpöfög a mezőn a régi-új vasút: két vérpirosra mázolt Zsuzsi mozdony vonja-húzza a Puskás Akadémia szerelvényét, amelyet a hivatalos megnyitó napján, május elsején ingyen használhatnak az utasok. 

A hetvenes években felszámolt, majd tavaly nyáron újjáépített kisvasút 857 millió forintból, 600 milliós EU-támogatással készült el – vonala nyúlfarknyi, távlatai sem szédítőek, legalábbis egyelőre. 

A kisvasút a középső, vagyis a felcsúti állomásonForrás: Tevan Imre - Origo

Fel is csút, le is csút

A keskeny nyomtávú vasút a felcsúti Pancho Arénát köti össze az Alcsúti Arborétummal, az 5,7 kilométeres távot pedig a kisvonat kocogós tempójában is félóra alatt bőven teljesíteni lehet. 

Maximum 25 kilométeres óránkénti sebesség, 5,7 kilométeres távonForrás: Tevan Imre - Origo

A rövid táv miatt a turistákat és a vonatbarátokat nem számítva jelenleg 

csak a helyieknek érné meg a vonatozás, 

átugrani a település másik végébe – a teljes árú menettérti jegy viszont ezer forint, ennyiért senki sem szomszédol szívesen. A reggeli, tízórás hivatalos megnyitón egyébként egy felcsúti sem ült a kisvasúton, Budapestről, Bicskéről, Siófokról érkező családok foglalták el a vagonokat. 

A népnek nem szóltak

"Pénteken vagy mikor került ki az akadémia honlapjára, hogy a vonat vasárnap indul.  Nekünk erről a faluban nem is szóltak, 

mármint a népnek, a fejesek, ugye, már szombaton kipróbálták" – méltatlankodik egy helyi férfi, akivel az állomás környékén futunk össze. Más baja is van a fejlesztéssel – szerinte kisebb baj lett volna, ha a vonatra szánt 800 milliót meggyújtják a réten, mint most, amikor jár, és hónapról hónapra rendszeres veszteséget fog termelni – ráadásul nincs igazi közlekedési funkciója, semmit nem köt össze semmivel. 

Kiterjesztik

Más lesz a helyzet, ha kisvasutat összekapcsolják Bicskével – ahonnan a fővárosba is gyorsan el lehet jutni –,  illetve Etyekkel. 

Az etyeki kisvasút nyomvonalváltozatai a tanulmánybanForrás: SpeciálTerv

Az Origo birtokába került tanulmány szerint a kormány közel 9 milliárdot költhet a három települést összekapcsoló hálózatra, ami terveik szerint az ország negyedik leglátogatottabb kisvasúti vonala lenne, és nagyot lendítene a térségi turizmuson is. 

Fapados nosztalgia, télen vaskályhával lehet fűteni a kisvasútonForrás: Tevan Imre -- Origo

Örülni kell

A megnyitóra érkező turisták mindenesetre a mostani etapnak is örülnek, a 60-70 vendég lelkesen fotózza az olajzöld kocsikat, a fapados belteret és a középső vagonban felállított öntöttvas kályhát is – minden újszerű, legalábbis annak tűnik, csak a vécék maradtak félkészek. "Legalább épült valami, annak is örülni kell, nem?" – mondta bizonytalanul mosolyogva egy kisgyerekes anya.

A fejlődés útjában

A derűs összképet aztán a DK aktivistái rontják el, akik 

váratlanul a sínekre fekszenek, 

a testükkel akadályozzák, hogy a menetrend szerint, 10 órakor elinduljon az első vonat. Az utazóközönség nem vevő a kritikára – nem sokat érnek az egészségügy válságáról, az értelmetlen pénzkidobásról, főúri Patyomkin-falvak felhúzásáról szóló érvek, amikor a gyerek nyafogni, majd hisztizni kezd, hogy miért nem indulunk már. 

A testükkel akadályozták az indulást a Demokratikus Koalíció aktivistáiForrás: Origo

Ahogy telnek a percek, egyre többen javasolják, hogy 

a vonatnak át kellene törnie a DK-s blokádon, 

az erőszak azonban elmarad – félóra múlva megjelennek a bicskei rendőrök, akik talpra állítják, és igazoltatják a tiltakozókat. 

Tiltakozók, pisztolytáska és mikrofon közöttForrás: Origo

Kétszer, ha ingyen van

A vonat pedig félórás késéssel elindul, és alig egy óra alatt lenyomja az oda-vissza távot, a középső felcsúti állomástól eljut az arborétumba, majd a Pancho Arénához. Az turisták mindenütt leszállnak, gondosan dokumentálják az utazás minden részletét –  van aki, kétszer is végigjárja az útvonalat, ha már ingyen van. 

Nem úszhatják meg

Orbán Viktor szombaton tesztelte a Puskás Akadémia kisvasútját, a Nol.hu-nak pedig azt is elárulta, hogy a vonat közel áll a szívéhez, mert elmegy gyermekkori otthona mellett. "Megértem, hogy ez támadásoknak tesz ki engem és az egész falut, de ha csinálni akarunk valamit, akkor nem úszhatjuk meg a támadásokat. Cinizmusból még nem épült semmi" – mondta a miniszterelnök a vonal "családias körű" átadóján. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK