Szigetvári szerint nem kell a világot felforgatni

Szigetvári Viktor
Budapest, 2016. május 1. Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke (b2) résztvevőkkel fényképezkedik a párt Májusegyütt címmel rendezett családi napján a fővárosi Szabadság téren 2016. május 1-jén, a munka ünnepén. MTI Fotó: Kallos Bea
Vágólapra másolva!
Általános bérfelzárkóztatást és többkulcsos személyi jövedelemadó bevezetését sürgette Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke a párt fővárosi majálisi rendezvényén, a fenntartható növekedés biztosítása és a középosztály megerősítése érdekében.
Vágólapra másolva!

Az ellenzéki politikus vasárnap, a budapesti Szabadság téren újságírók és tucatnyi érdeklődő előtt tartott beszédében hangsúlyozta, ma Magyarország európai uniós csatlakozását is ünnepelni kell, hiszen az ország tizenkét éve ezen a napon csatlakozott a közösséghez.

Szigetvári Viktor elfogadhatatlannak nevezte, hogy szerinte a kormányfő a kvótanépszavazással "keletre, Putyinhoz vezetné az országot". Úgy fogalmazott, Orbán Viktor miniszterelnök belenyugodott abba, hogy Magyarország az EU másodrendű tagja lesz, és "rezsimje egy feudális és leszakadó országot épít", amelyben emelkednek a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek.

Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke résztvevőkkel fényképezkedik a párt Májusegyütt címmel rendezett családi napján a fővárosi Szabadság téren Forrás: MTI/Kallos Bea

Többkulcsos adó

Kiemelte, hogy bár a szegénység növekedése a világon mindenhol a populizmust erősíti, a középosztályt nem lehet erősebbé tenni "az asztal felrúgásával és a világ felforgatásával". Ehhez szorosabb, egységesebb európai együttműködés kell, amelyben az EU nem a "magyar oligarchákat finanszírozza" – fejtette ki az Együtt vezetője, majd hozzátette, pártja a józan középúton jár, és egy jól működő, többkulcsos személyi jövedelemadóval rendelkező szociális piacgazdaságban hisz, amelyben erős szakszervezetek és erős állam küzdenek a nagyobb bérekért.

Szigetvári Viktor emellett kitért arra is, hogy szerintük az államnak most is lenne elég pénze a pedagógusok és az egészségügyben dolgozók béremelésére, ha nem a paksi bővítésre, a várfelújításra, a Városliget-projektre, illetve a budapesti olimpiai felkészülésre költene.