Visszahívatná Kövér Lászlót a Párbeszéd Magyarországért

Interjú Szabó Tímeával, a Párbeszéd Magyarországért képviselőjével. Szabó Tímea PM Párbeszéd Magyarországért
Interjú Szabó Tímeával, a Párbeszéd Magyarországért képviselőjével.
Vágólapra másolva!
Nem hajlandó felállni a parlamenti ülések kezdetén Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke, amíg nem engedik vissza az Országházba az onnan kitiltott újságírókat.
Vágólapra másolva!

A független képviselő határozati javaslatban kezdeményezi Kövér László visszahívását a házelnöki tisztségéből. A politikus emlékeztetett, Kövér László azért tiltotta ki a Népszabadság, a HVG, a 24.hu és az Index újságíróit, mert olyan helyszíneken tettek fel közérdeklődésre számot tartó témákban kérdéseket, ahol azt a házelnöki rendelet szerint nem tehették volna.

Szerinte abszurd, amit a parlamentben az újságírókkal műveltek Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Szabó Tímea abszurdnak tartja, hogy az Országgyűlés épületében csak körülbelül hatvan négyzetméteren lehet kérdéseket feltenni. Az indexes újságírók a történtekről korábban elmondták, április 25-én is

ugyanott forgattak, ahol minden más alkalommal,

de aznap Orbán Viktor miatt sokkal szigorúbbak voltak a sajtóért felelős személyek az újságírókkal. Olyan helyre akarták terelni őket, ahonnan gyakorlatilag lehetetlen képviselőket megszólítani, ezért nem tettek eleget a felszólításnak.