Nyilvános adatbázist javasol a szexuális bűnözőkről a DK

Vágólapra másolva!
A párt határozati javaslatban kéri fel a kormányt, hogy hozzon létre egy nyilvános adatbázist, amelyből a szülők ellenőrizhetik, hogy a gyermekükkel kapcsolatba kerülő emberek korábban elkövettek-e valamilyen szexuális bűncselekményt. 
Vágólapra másolva!

A DK szerint az úszók volt szövetségi kapitánya, Kiss László ügyéből is látszik, hogy

gyakorlatilag bárhol dolgozhatnak azok, akiket korábban szexuális bűncselekmény miatt ítéltek el.

A javaslatot ismertető Oláh Lajos független képviselő emlékeztetett arra, hogy pártja egy bizottság felállítását is javasolta, amelyik azt vizsgálná, milyen szexuális visszaéléseket és bántalmazásokat követtek el fiatalkorú sportolók ellen.