Felszámolják Idomenit a görögök

migration refugee children Horizontal
Tízezren vannak az idomeni táborban
Vágólapra másolva!
A görög rendőrség kedden vagy szerdán megkezdi a görög-macedón határnál fekvő Idomeninél kialakult menekülttábor fokozatos felszámolását. Becslések szerint jelenleg 8400 menedékkérő tartózkodik embertelen körülmények között a területen.
Vágólapra másolva!

Az Origo helyszíni riportsorozatban számolt be arról, hogy a nagyjából kétszáz lakosú Idomeniben a balkáni útvonal lezárása utáni időszakban mintegy 15 ezer migráns rekedt, akik Nyugat- és Észak-Európába szerettek volna eljutni. Azóta több százan elhagyták a sátortábort, ahol embertelenek a körülmények.

Volt, hogy 15 ezren zsúfolódtak össze a táborban Forrás: AFP/Joe Klamar

A Katimerini című görög lap Jorgosz Kiriciszre, a migránskérdéssel foglalkozó görög válságstáb szóvivőjére hivatkozva azt írta, hogy a menedékkérőket újonnan felállított menekültszállásokra viszik. Hétfő délelőtt a készenléti rendőrség egységeit a görög-macedón határ térségébe vezényelték, hogy segítsenek a menekülttábor felszámolásában.

Más menekültáborokba viszik őket

A válságstáb szóvivője szerint mintegy 10 napig tart majd az evakuálás, aminek

erőszak nélkül kell megtörténnie.

Hozzátette, hogy az Észak-Görögországban fekvő, környező menekülttáborokban mintegy hatezer hely áll rendelkezésre, és hamarosan továbbiakat alakítanak ki a hatóságok.

Minent megpróbáltak, hogy átjussanak Macedóniába, miután lezáták a határt Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Elkeseredésükben a migránsok közül többen többször is megpróbálták áttörni a határkerítést, azonban a macedón rendőrség minden alkalommal könnygázzal, gumilövedékekkel és villanógránátokkal verte vissza a támadást. A Görögországot Macedóniával összekötő vasúti átkelőt