Még nyomoznak a halálkamion ügyében

Parndorf, menekültek
Parndorf, 2015. augusztus 27. Védőruhába öltözött rendőrök egy teherautó mögött az A4-es autópályán Pandorf közelében 2015. augusztus 27-én. A teherautóban menekültek holttestére bukkantak. Egyes sajtóértesülések szerint akár az ötvenet is elérheti a halottak száma. (MTI/EPA/Roland Schlager)
Vágólapra másolva!
Továbbra is öt gyanúsított ellen nyomoz embercsempészet megalapozott gyanúja miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda. Az osztrák hatóságok csaknem hatezer oldalnyi iratot küldtek.
Vágólapra másolva!

Nincs újabb gyanúsított a 71 ember halálával járó halálkamion ügyében ügyében - írta kedden a Magyar Idők. A tömegkatasztrófát okozó, félresikerült embercsempészéssel öt embert gyanúsít a rendőrség: az Origo megírta, hogy az utolsó gyanúsítottat tavaly szeptemberben helyezték előzetes letartóztatásba.

A Nemzeti Nyomozó Irodánál a Magyar Idők kérdésére csak annyit árultak el, hogy

lefordították azt a csaknem hatezer oldalas iratanyagot, amit az osztrák rendőröktől kaptak korábban.

Hogy pontosan milyen új információkhoz jutottak az osztrák dokumentumokból, a nyomozás érdekeire hivatkozva nem mondták el a magyar rendőrök.

Az MTI úgy tudja, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda folyamatosan hallgatja ki a gyanúsítottakat és a tanúkat az ügyben. Emellett további adatokat és egyéb iratokat szereznek be, azokat értékelik, elemzik.

A holttestekkel teli kamion vizsgálják védőruhás rendőrök tavaly nyáron Ausztriában Forrás: MTI/EPA/Roland Schlager

Ausztria tavaly novemberben adta át a magyar hatóságoknak az A4-es autópályán történt, 71 migráns halálával járó tragédia vizsgálatát - addig a két országban párhuzamosan nyomoztak.

A 71 menekült holttestét rejtő hűtőkocsit tavaly augusztus 27-én találták meg az osztrák A4-es autópályán. Az embercsempészek a szerb–magyar határt átlépő migránsokat vittek volna Magyarországról Ausztriába, de

az emberek a hermetikusan zárt hűtőkocsiban megfulladtak.

Az áldozatok még Magyarországon haltak meg, hűtőkocsit viszont Ausztriában, a magyar határ közelében Pándorfalu mellett találták meg az osztrák rendőrök az A4-es autópályán.

A tragédia áldozatai között 59 férfi, nyolc nő és négy gyermek volt.