Újraválasztották Kozma atyát

Kozma Imre atya a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke Petőfi-díj
Petőfi-díj, a közép-európai népek szabadságáért kitüntetés átadása
Vágólapra másolva!
Ismét Kozma Imre atyát választotta elnökké a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület országos küldöttgyűlése.
Vágólapra másolva!

A következő négy évre választották meg a civil szervezet vezető tisztségviselőit. A szombati gyűlés megerősítette tisztségében Vecsei Miklós általános alelnököt és Bíró László püspököt, a szervezet országos lelki vezetőjét.

Az elnökként újraválasztott Kozma Imre atya, a szeretetszolgálat alapítója már 26 éve irányítja az egyesület munkáját.

A küldetése változatlan

Kozma Imre atya az országos küldöttgyűlésen kiemelte, a szervezet feladatai évről évre változhatnak, a küldetése azonban ugyanaz marad:

a hit védelme és a rászorulók megsegítése.

A keresztény emberek kötelezettségeiről szólva azt mondta, az ő feladatuk, hogy "nyitva tartsák az eget". Úgy fogalmazott, "földet néző emberekké váltunk, és egyfolytában elégedetlenek vagyunk. Ideje, hogy az égre emeljük tekintetünket, mert ha erről lemondunk, az erkölcsi tőkénk is elfogy".

Ismét Kozma Imre atyát választották Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnökévé Fotó: Bielik István - Origo

A rendszerváltás óta

Az 1989-ben alapított Magyar Máltai Szeretetszolgálat katolikus szervezet, a Máltai Lovagrend magyarországi segélyszervezete, amely rászoruló emberek százezreinek nyújt segítséget minden évben, több mint kétszáz intézményében hajléktalan emberekről, egyedül maradt idősekről, fogyatékkal élőkről gondoskodik. 130 önkéntes csoportja a nélkülözőket segíti, útkereső modellprogramjai pedig a társadalom egészét érintő szociális kérdésekre adnak gyakorlati válaszokat.