Balog: 2019-re megduplázódhat az egészségügyi szakdolgozók bére

2016.06.01. 20:28

Négyéves béremelési programban emelnék a tervek szerint az egészségügyi szakdolgozók bérét, amely 2011-hez képest 2019-re megduplázódna - mondta az emberi erőforrások minisztere Győrben, az egészségügyi szakdolgozók országos kongresszusán.

Balog Zoltán azt mondta, a szakszervezetekkel és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarával a tárgyalások még nem fejeződtek be, de a bérfejlesztés első lépéseként még idén átlagosan több mint 25 százalékkal emelkedne a szakdolgozók fizetése.

A miniszter hangsúlyozta: a 2017-es költségvetési javaslat alapján a kormány mintegy 167 milliárd forinttal többet fordítana az egészségügyre, ami többletlehetőséget teremt az ágazatban dolgozók fizetésének emelésére. Erre a célra a Miniszterelnökség fejezeten belül, az Ágazati életpályák és bérintézkedések soron jövőre 80,6 milliárd forint állna rendelkezésre.

A bérfejlesztés első lépéseként még idén átlagosan több mint 25 százalékkal emelkedne a szakdolgozók fizetéseFotó: Szabó Gábor - Origo

 A miniszter arról is beszélt, hogy 2010-ben a kórházak adósságállománya 130 milliárd forint volt, az eszközállomány pedig nyolcvan százalékban elavult. Az Országos Mentőszolgálat 2008-tól nem kapott új mentőautókat, az egészségügyből pedig 650 milliárdot vontak el. 2010 után a kormánynak először a gazdaságot kellett rendbe tennie, s utána indulhattak el az egészségügyet érintő fejlesztések - jelezte.

Ö év alatt 500 milliárd forintot fordítottak az ágazat fejlesztésére. Az egészségügyet érintően 655 beruházás fejeződött be az országban, ezek nyomán hetven százalékban újultak meg a kórházak. Ebben a keretben a százmilliárd forintos eszközbeszerzések is szerepelnek. 

Balog Zoltán beszélt arról is, hogy a következő néhány hétben megszületnek azok a döntések, amelyek a betegbiztonságot, a sürgősségi betegellátást érintik a fővárosban, vagyis három vagy négy centrum megújítását. Hozzátette: a háziorvosi alapellátást is meg kell erősíteni, mert az európai átlaghoz képest a magyar emberek még mindig több időt töltenek kórházakban, mint amire szükség lenne. 

A miniszter úgy fogalmazott, az emberi plusz nélkül nem működik az egészségügy, akkor sem, ha alulfinanszírozott, de akkor sem, ha tisztességes finanszírozása van. Az emberi plusz az "irgalmasság, s ha az nincs benne, akkor a legjobban finanszírozott egészségügy sem működik" - mondta. A labdarúgó Európa-bajnokság közeledtével egy hasonlattal jelezte: összefogásra van szükség, hogy minden jól menjen, s ehhez jól kell tudni passzolni. 

Ónodi-Szűcs Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára arról beszélt a kongresszuson, hogy az elmúlt hét évben minden évben pluszforrások kerültek az egészségügyi intézményrendszerbe, "de hiába tesznek bele egyre többet, mégsem elegendő". 

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár: A kormány az egészségügyön belül 63 milliárd forintot költ szociális célraFotó: M. Schmidt János - Origo

 Az egészségügyi alapellátás tavaly 60 milliárd forintot kapott, ami arra volt alkalmas, hogy az adósságállomány csökkenjen - közölte, majd hozzáfűzte: kormányzati szándék, hogy azok az egészségügyi kapacitások, amelyek a szociális tevékenységhez közelítenek, átkerüljenek az egészségügyi krónikus ellátórendszerből a szociális intézményrendszerbe. Ennek indokaként azt jelölte meg, hogy

a kormány az egészségügyön belül 63 milliárd forintot költ szociális célra. 

Hozzátette: ez a fajta átalakítás nem jár majd munkahelymegszűnéssel, jelenleg szakmai egyeztetés zajlik az egészségügyi és a szociális ágazat között. Az államtitkár jelezte: vészes a demográfiai előrejelzés, mert a lakosság nagy sebességgel öregszik, s az idősebb korosztálynak egyre több egészségügyi ellátásra lesz szüksége. "Ha most nem lépünk, később nem tudjuk megoldani ezt a problémát" - hangsúlyozta.

Ónodi-Szűcs Zoltán beszélt arról is, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adatai szerint orvosellátottság szempontjából Magyarország átlagos, de szakdolgozói tekintetben jóval az átlag alatt van: 27-30 százalékkal kevesebben dolgoznak lakosságszámarányban ezen a területen, mint amit az OECD javasol. 

Hozzátette: a tárgyalások egyik prioritása éppen ezért a szakdolgozói bérek emelése, mert a cél az, hogy kerüljön vissza az európai ellátórendszer bérszínvonalának átlagára az ágazat, s "vállalja, hogy a V4-ekhez képest átlag feletti mezőnybe kerüljön".