Schiffer megy, az LMP nem szövetkezik

menekült státusz, bevándorlás, törvénymódosítás
Dr Schiffer András LMP-s képviselő beszél az illegális bevándorlás vitán a parlamentben 2015 június 17-én
Vágólapra másolva!
Július végéig választ új társelnököt az LMP kongresszusa az erről és frakcióvezetői posztjáról visszavonuló valamint parlamenti mandátumáról is lemondó Schiffer András helyére. Addig Szél Bernadett társelnök egyedül irányít, amúgy lényegében semmi nem változik a pártban: továbbra is egyedül akarnak indulni 2018-ban, és a hangsúly a zöld politikán marad.
Vágólapra másolva!

Schiffer András személyes és felelős döntést hozott, amikor minden párttisztségéről és parlamenti mandátumáról is lemondott, a tanácsait, kritikáit az LMP igyekszik megfogadni és továbbra is számít a javaslataira, de lényegi változás ezután sem várható a zöldpárt politikájában – hangzott el a Schiffer visszavonulása utáni helyzetet megvitató összevont elnökségi és frakcióülés utáni tájékoztatón, ahol hosszan méltatták Schiffer érdemeit, kiemelve, hogy mennyit tett a pártért és az országért.

Szél Bernadett társelnök ugyan az alapszabály szerint az elnökségből ideiglenesen

kaphatott volna maga mellé Schiffer helyett másik társelnököt, de úgy döntöttek, hogy ezt a posztot nem töltik be,

hanem kivárják majd a várhatóan július végéig megtartandó kongresszust, ahol megválasztják a férfi társelnököt – az LMP-ben ugyanis előírás, hogy egy férfi és egy nő társelnök van, ezen pedig nem fognak változtatni.

Vida Attila országos elnökségi titkár és Szél Bernadett társelnök Fotós: Adrián Zoltán - Origo

A Schiffer távozásával szintén megüresedő frakcióvezetői poszt betöltéséről valamivel később, szeptember közepéig, a parlament őszi ülésszakának kezdetéig hozhatnak döntést – hangzott el. Az összevont elnökségi és frakcióülésen egyértelműen állást foglaltak arról is, hogy alapvető célok, irányok nem változnak.

Így biztosan egyedül indul a 2018-as parlamenti választáson is az LMP,

viszont addig is „készséggel együttműködik bármely ellenzéki párttal, de csak egyes ügyek mentén."

Hadházy lehet az utód

Noha a vezetőségi ülés után a Schiffer utódjára vonatkozó kérdésre Szél Bernadett csak annyit mondott, hogy "több alkalmas jelöltet is lát", az Index úgy tudja, Schiffer András mandátumára és a társelnöki poszt betöltésére egyaránt Hadházy Ákos a favorit, míg a frakcióvezetésre Szél Bernadett.

Szél Bernadett, Vida Attila és Schmuck Erzsébet országgyűlési képviselő Fotós: Adrián Zoltán - Origo

Mint arról az Origo is beszámolt, a június 1-ével a társelnöki posztról, majd augusztus 31-i hatállyal a parlamenti mandátumáról is lemondó Schiffer András az LMP egyik alapítójaként és legtöbbet szereplő politikusaként az elmúlt években a párt arca lett, mégis úgy döntött, távozik a pártpolitikából.

Bejelentését azzal indokolta, hogy az LMP szerinte nem tudott áttörni, mert nincs meg körülötte a szellemi erőtér, így ennek a felépítésén dolgozna inkább a jövőben - valószínűleg egy alapítványt fog létrehozni.

Schiffer András szerint hiányzik a szellemi erőtér Forrás: MTI/Illyés Tibor

Schiffer bejelentette azt is, hogy 2018–19-ben nem akar indulni egyik választáson sem, párttagságát viszont megtartja. Schiffer András azt mondta, most érzi úgy, hogy távozása nem rengeti meg az LMP-t. Szerinte nincs kampányhelyzet, a pártot kívülről sem akarják befolyásolni, ráadásul a belső szervezet is stabil, így anélkül szállhat ki a politizálásból, hogy veszélyeztetné pártja stabilitását.

Távozását az LMP másik társelnöke, Szél Bernadett úgy értékelte , hogy az

nem lepte meg, de egyetérteni nem tud vele.

Szél szerint ez ugyanakkor nem jelenti a párt végét, szerinte az LMP-s hálózat ezt is kibírja, a nyári tisztújításon pedig megválasztják Schiffer utódját.

A társelnök is látja egyébként azokat a problémákat az LMP-vel, amiről Schiffer beszélt, de nem esik kétségbe.

Az LMP kamarillapolitikával, sztálini módszerekkel való vezetése okán elvesztette az izgalmasabb, önálló arculattal rendelkező képviselőit, szakembereit, mindenkit sikerült elmarni, aki Schifferrel egyszer is vitába szállt – kommentálta a társelnök-frakcióvezető visszavonulásához vezető helyzetet értékelve egy egykori LMP-s, a jelenleg a Civil Zugló Egyesület színeiben a főváros XIV. kerületben önkormányzati képviselő, Várnai László.

A politikus az Origónak azt mondta,

az alapvetően féltékeny természetű Schiffer „elmart maga mellől mindenkit", aki veszélyeztette egyeduralmát,

például Karácsony Gergely népszerűségét sem bocsátotta meg – igaz Karácsony lassan kiszervezte alóla a frakciót, kettejük vetélkedése szakította szét az LMP-t. Várnai mindazonáltal Schiffer András visszavonulását egyáltalán nem önkritika gyakorlásaként értelmezi, miközben szerinte javarészt a távozó társelnök felelőssége, hogy

pedig erre szerinte lett volna esély egy olyan politikai közegben, amikor Orbán Viktorral és a Fidesszel sokan elégedetlenek, a baloldali ellenzék pedig szétesett állapotban van. Várnai egyébként a most bejelentett visszavonulást ahhoz hasonlította, amikor 2012 elején Schiffer „átengedte" a frakcióvezetői posztot Jávor Benedeknek, majd később sorait újrarendezve visszatért ebbe a pozícióba.

Most úgy tűnik már nem ura az általa kreált elnöknek, nem volt meg a többsége a legutóbbi kongresszuson. Összességében Várnai László úgy látja, „Schiffer a pártot is a saját képére formálta, majd most csodálkozik, hogy hová lett a szellemi holdudvar."

"A valaha fiatalos, intellektuális, demokratikus párt ma sótlan, hangulattalan, bürokratikus, a fortélyos félelem irányítja" - tette hozzá.