Nemzetközi bűnszervezetet számoltak fel a rendőrök

Vágólapra másolva!
Embercsempészéssel foglalkozó nemzetközi bűnszervezetet számolt fel egy közös magyar-szlovák nyomozócsoport.
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást S. Jozef szlovák állampolgár és társai ellen.

A tizenkilenc emberből álló, nemzetközi bűnszervezet szlovák és afgán tagjai Görögországból Bulgárián, valamint Szerbián keresztül illegális bevándorlókat szállítottak Magyarországra, ahol

bérelt lakásokban addig pihentették őket, amíg megszervezték a továbbutazásukat

- írták.

Hozzátették: a gyanúsítottak egyes esetekben a kapcsolataik révén menekülttáborokban is toboroztak olyan embereket, akik illegálisan akartak továbbutazni Nyugat-Európába.

A szervezet tagjai 2014 májusa és 2015 februárja között tizenhét alkalommal szállítottak migránsokat - összesen kilencvenötöt - Magyarországról valamely nyugat-európai országba,

fejenként 400-600 euróért.

A magyar, a szlovák, a német és az osztrák hatóságok összehangolt tevékenységének köszönhetően több esetben fogtak el a rendőrök olyan sofőröket, akik a bűnszervezet megbízásából szállítottak illegális bevándorlókat - közölték, jelezve: az ügyben mind a négy országban indultak büntetőeljárások.

A magyarországi ügynek kilenc szlovák és két afgán gyanúsítottja van, közülük hét szlovák szabadlábon védekezik, a többieket előzetes letartóztatásba helyezték.

A bűnelkövetői kör tagállami határokon átívelő tevékenységének felszámolása érdekében közös magyar-szlovák nyomozócsoportot hoztak létre. Április 4-e és 8-a között akciósorozatot tartottak Szlovákiában, ebben hat magyar és száztíz szlovák rendőr vett részt.

A közös akció keretében hét embert fogtak el, köztük a bűnszervezet vezetőjét, Ivan K. szlovák állampolgárt. A gyanúsítottak lakóhelyein házkutatásokat tartottak, amelyek során embercsempészéssel összefüggő bizonyítékokat, a többi között SIM-kártyákat foglaltak le - írták.

A szlovák rendőrök május 10-én átadták a magyaroknak Ivan K.-t, akit őrizetbe vettek, és a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását.

Az embercsempész bűnszervezet elleni, Szlovákiában és Magyarországon indított büntetőeljárásoknak jelenleg összesen tizenhárom gyanúsítottjuk van - olvasható a közleményben.