Szülés után gyilkolt, majd meghalt a kiskőrösi nő

Vágólapra másolva!
Újszülött gyermekét ölte meg a rendőrség szerint szerdán egy kiskőrösi asszony, de ő sem élte túl a szülési komplikációkat.
Vágólapra másolva!

Otthonából vittek kórházba szerdán éjjel a mentők egy kiskőrösi nőt. Az orvosi vizsgálat során derült ki, hogy az asszony néhány órával korábban szülhetett, de a mentőszolgálat munkatársai nem találtak csecsemőt a helyszínen.

A halott babát egy másik, szintén a helyszínre irányított mentős csapat vette észre – nejlonzsákba csomagolva feküdt a fürdőszobában.

Az anya sem élte túl

A kórházba szállított nő időközben rosszul lett a szüléssel járó komplikációk miatt, életét a gyors és szakszerű orvosi eljárás sem tudta megmenteni.

Gyilkosság miatt nyomoznak

A helyszíni szemle alapján a gyerek halála miatt emberölés gyanújával indított nyomozást a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság, a nő halálát viszont közigazgatási eljárás keretében vizsgálják.

Úgy tudjuk, az apa vagy más személy felelőssége fel sem merült az ügyben, ez szintén arra utal, hogy az anya követhette el a gyilkosságot.