Belehalt sérüléseibe a kisfiú, akit apja benyugtatózva ejtett ki a karjából

Vágólapra másolva!
Már folyik egy eljárás a férfi ellen, aki csüörtökön leejtette a kisfiát, aki belehalt a sérüléseibe. Korábban a nagyobbik fia sérült meg súlyosan, amiért gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés miatt nyomoznak ellene. 
Vágólapra másolva!

Letartóztatták azt a férfi, akinek csütörtökön halt meg a gyereke Recsken. Az Egri Törvényszék sajtótitkára a heol.hu-nak azt mondta: az eddigi adatok szerint a férfi egyedül volt otthon a gyerekkel, amikor elejtette karjából, miután korábban nyugtatókat vett be. Az esés következtében a kisfiú hasa és feje sérült meg. A szülők nem azonnal, csak órákkal a történtek után, másnap hajnalban, amikor a kisfiú rosszul lett, vitték orvoshoz, de akkor már nem lehetett az életét megmenteni. Az apát gondatlanságból elkövetett emberöléssel és segítségnyújtás elmulasztásával vádolhatják.

A férfit most azért tartóztatták le, mert a bíróság szerint reális esélye van a bűnismétlésnek. Ezt erősíti, hogy férfi ellen már folyamatban van egy másik eljárás, gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés miatt. Korábban a férfi nagyobbik gyereke sérült meg súlyosan.