Szuperkórház lehetne a Szent Imre is

2016.06.08. 14:33

Pár száz méterre áll a Szent Imre Kórház attól az üres telektől, ahova új szuperintézményt tervez az egészségügyi államtitkár – bár az sem egyértelmű, hogy tényleg itt lesz a körzet egészségügyi központja. Újbuda lelkesedik, pedig a meglévő kapacitásokat is szuperré tehetnék.

Ezerágyas, a nap minden órájában ügyeleti ellátást nyújtó szuperkórház épülhet az Etele téren – nyilatkozta kedden Ónodi-Szűcs Zoltán.

A helyszín több szempontból ideális lenne az egészségügyért felelős államtitkár szerint: nagy, használaton kívüli telkek állnak itt, a terület tömegközlekedéssel és autóval könnyen megközelíthető – nemcsak a dél-budaiak, de az agglomerációban élők számára is. 

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár szerint az Etele tér sok szempontból megfelelne a kórházépítési terveknekFotó: M. Schmidt János - Origo

Hoffmann lelkesedik

Hoffmann Tamás újbudai polgármester már aznap lelkes közleményben üdvözölte a sürgősségi centrum tervét: leveléből kiderül, hogy a kerület több telket is bemutatott, és az egyeztetések során egy Etele téri – egyébként állami tulajdonú – területet találtak a legalkalmasabbnak. 

A parkoló melletti mintegy másfél hektáros telken 25-30 ezer négyzetméteres központ épülhet a kerületi becslések szerint. A feltételes mód lényeges, hiszen Ónodi-Szűcs Zoltán nyilatkozatától függetlenül még 

nincs végleges döntés a konkrét beruházásról. 

Az egészségügyi államtitkárságtól úgy tudjuk, a kormány egyelőre csak az Egészséges Budapestért programot fogadta el, benne az új kórházépítési tervvel, de helyszínt vagy helyszíneket még nem határoztak meg. 

Libák és kacsák is jártak az Etele tér üresen álló telkein, most kórház épülhet itt – ha a kormány is úgy akarjaForrás: MTI/Czimbal Gyula

Kérdés, hogy ha ennyire bizonytalan még projekt, miért kell újabb és újabb lehetőségeket felvetni a nyilvánosság előtt. Korábban „szupergyanús” volt a Déli pályaudvar területe, a Szent János és a Margit-kórház, valamint az OPNI romos, bezárt épülete is, ám érdemi lépések eddig sehol sem történtek. 

Van már egy alkalmas kórház

Az Etele téri központ ráadásul pazarlás lenne:  légvonalban alig egy kilométerre van a korszerű és nagy kapacitású Szent Imre Kórháztól, mondta az Origónak Kincses Gyula, korábbi egészségügyi államtitkár. A magát egészségpolitológusnak nevező szakértő szerint a Szent Imre 90 százalékban ma is alkalmas lenne az állandó ügyelet átvételére. 

Az intézményt öt éve újították fel 6,8 milliárd forintból, ekkor közel 9200 négyzetméterrel bővült amúgy sem kicsi területe. Továbbfejlesztése – egy traumatológiai és MR-részleg kiépítése – pedig a töredékét jelentené egy új kórházberuházás költségeinek. 

A Szent Imre Kórház, madártávlatból. Kisebb ráfordítással ez is lehetne sürgősségi centrumForrás: MTI/Máthé Zoltán

A Tétényi úti kórház ráadásul jelenleg is ellátja az M7 /M1 autópályáról és a főutakról ideszállított betegeket, és van helikopter-leszálló pályája, ahol a súlyos-életveszélyes eseteket fogadhatják. 

Még nem szóltak nekik

Levélben kerestük fel a Szent Imre főigazgatóját, mit szól a szomszédjukba tervezett szuperkórházhoz, értesítette-e erről a kormány vagy Ónodi-Szűcs államtitkársága, van-e olyan ellátási egység, amit át kellene adnia majd az új intézménynek? A kórház óvatos válaszleveléből csak annyi derül ki, hogy ők sem tudnak hivatalosan kijelölt helyszínről, és nem ismerik az államtitkárság részletes koncepcióját sem. A Kormányzati Tájékoztatási Központ nem válaszolt, amikor a tervezett költségekről, a kórház építés időtartamáról és a várható dolgozói létszámról kérdeztük őket. Ha reagálnak, frissítjük cikkünket.

Két év, tizenötmilliárd? 

Az Origónak nyilatkozó építész szakértő szerint ugyanakkor legjobb esetben is két év alatt épülhetne meg az új szuperkórház – akkor, ha az építési engedélyek, a tervrajzok és a megvalósíthatósági tanulmányok már rég a fiókban vannak. 

"Háromnegyed év, amíg szerkezetkész lesz egy ekkora, 30 ezer négyzetméteres tömb, a többi időt pedig az épületgépészet, a klímatechnológia és egyebek beszerelése viszi el" – mondta az építész, aki épp a konkrét adatok hiánya miatt nem akarta nevét adni a cikkhez.

Az OPNI romos, lezárt épülete is felmerült a budai szuperkórházak tervezésekorForrás: MTI/Kollányi Péter

Saját tapasztalatai szerint az utóbbi 5-10 évben átlagosan félmillió forint/négyzetméter áron lehet felépíteni egy igényesen kivitelezett kórházat vagy kórházi szárnyat, ebből pedig 200 ezer forintba kerül a 8-10 szakmát megmozgató épületgépészet, a berendezések. A számítás alapján 

az Etele téri, 30 ezer négyzetméteres szuperkórház 15 milliárd forintba kerülhetne – már ha tényleg itt és ekkora terjedelemben épül majd a budai centrum.

Több részleget is megkapna

A Nol.hu mindenesetre tényként kezeli az újbudai beruházást, értesüléseik szerint 812 ágyas centrum épül majd a Kelenföldi pályaudvar mellett, és ide telepítenék át a Szent János Kórház „aktív" részlegeit (például a belgyógyászat és a baleseti sebészet költöznének oda), valamint a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika kardiológiája, szívsebészetét. 

A beruházáshoz forrás is lesz, Ónodi-Szűcs számításai szerint 

a kormány a következő években 250–300 milliárd forintot költene a budapesti egészségügyre 

– nagyobb részben hazai, kisebb részben uniós forrásból, hogy a vidéki ellátás színvonalát el lehessen érni a fővárosban is.

Majd ha lesz út

Továbbra is nyitott kérdés azonban, hogy mire számíthatnak az észak-budai térség lakói. Míg az Etele téri centrum terve a sok „ha” és „lehet” ellenére is jól körvonalazott, az észak-budai kórházzal kapcsolatban Ónodi-Szűcs Zoltán csak annyit jegyzett meg, hogy valahol az M0-s körgyűrű épülő északnyugati vonalának közelében kellene felépíteni. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK