Gyorsít a menekültügyi eljárásokon a kormány

Szerb-Magyar határ Röszke térségében migránsok részére kialakított kapu, ahol badhatják menedékügyi kérelmüket
Vágólapra másolva!
A biztonság fokozása érdekében tett jelentős lépésként értékelte Bakondi György miniszterelnöki főtanácsadó, hogy a parlament döntött a határon lefolytatható menekültügyi eljárások körének bővítéséről.
Vágólapra másolva!

Mint mondta, ezzel megelőzhető, hogy Magyarországon nagy létszámban tartózkodjanak illegális bevándorlók és csökken a befogadó állomások leterheltsége is.

A főtanácsadó ismertette, hogy akik erőszakos tiltott határátlépést követnek el és ezt a rendőrség tudja bizonyítani, azokat továbbra is büntetőeljárás alá vonják és bíróság elé állítják. Hozzátette: a módosításokat az indokolta, hogy sok esetben nem lehetett bizonyítani a bűncselekményt,

a nyílt táborokba vitt migránsok pedig az eljárás végét meg nem várva nagy arányban odébbálltak.

Kapu a szerb-magyar határon. A migránsok itt adhadtják be menedékügyi kérelmüket Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kifejtette, hogy azok a migránsok, akik nem követtek el bizonyítható bűncselekményt, hanem szabálysértéssel - például már megbontott kerítésszakaszon, kamionba vagy vasúti szerelvénybe bújva - jöttek át a határon és 8 kilométeren belül feltartóztatják őket a hatóságok, azokat

visszakísérik a belépési pontra, ahol menekültügyi kérelmet terjeszthetnek elő.

A törvénymódosítás lehetővé teszi az eljárások gyors lefolytatását, kiutasítást pedig nem alkalmaznak az érintettekkel szemben - tette hozzá az államtitkár, aki a legfőbb célként határozta meg, hogy jogellenesen senki ne tartózkodhasson Magyarországon.

Bakondi György miniszterelnöki főtanácsadó Forrás: MTI/Kovács Tamás

Kontrát Károly az ásotthalmi tranzitzónát érintő felvetésre azt mondta: a jelenlegi két zóna - a tompai és a röszkei - jól ellátja feladatát, amennyiben nagyobb szükség lesz újra, akkor születik végleges döntés.

Bakondi Györgyöt kérdezték vasárnapra virradó éjszaka történt az orlandói lövöldözésről is, amelyben ötvenen haltak meg és ötvenhárman megsebesültek. Kijelentette: a kormány elítéli a terrorcselekményt és részvétét fejezi ki azoknak, akik elveszítették hozzátartozójukat. Magyarországon a jelenlegi biztonsági intézkedések fenntartása mellett nem indokolt további intézkedések elrendelése.