Orbán Viktor Demján Sándorral találkozott

Orbán Viktor, Demján Sándor, Vállalkozók Országos Szövetsége, VOSZ
Vágólapra másolva!
Demján Sándorral, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnökével találkozott Orbán Viktor miniszterelnök. Úgy tudjuk, a takarékokról egyeztettek. Demján Sándor nyílt levele is szerepet játszott a Spéder-ügy kirobbanásában. A nagyvállalkozó ebben azt írta: Spéder a bankja, az FHB 30 milliárdos hiányát a takarékszövetkezetekkel fizetette meg. 
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor miniszterelnök és Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke a mai nap során valóban találkozott – erősítette meg az Origo információit Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Úgy tudjuk, a takarékokról egyeztettek.

Demján Sándor volt az, aki néhány héttel ezelőtt azt írta nyílt levelében Orbán Viktornak: Spéder Zoltán az FHB részvényeinek felvásárlására akarja kényszeríteni a takarékokat. Demján azt kérte a miniszterelnöktől, hogy hogy vizsgálja ki, hogyan érvényesültek a takarékszövetkezeti integráció által kitűzött célok.

Orbán Viktor és Demján Sándor 2012-ben Fotó: Mudra László [origo]

Végül lefújták a közgyűlést

A levél nyilvánosságra kerülését követően a Takarékbank nem cáfolta az Origo azon értesüléseit, hogy június 15-re rendkívüli közgyűlést hívtak össze, amelyen arról döntöttek volna, hogy a takarékok többségi részesedést szerezzenek a Spéder Zoltán vezette FHB-ban.

Múlt hét elején azonban az Országgyűlés elfogadta azt a jogszabályt, ami a Magyar Nemzeti Bank felügyelete alá helyezi a Takarékszövetkezeti Rendszert. Ezen kívül egy elfogadott törvénnyel a parlament annak a lehetőségét is megteremtette, hogy a jövőben az FHB helyett más bank legyen a takarékszövetkezeti integráció központi szervezete. A jogszabályok elfogadása napján a jegybank rögtön 105 millió forintos piacfelügyeleti bírságot szabott ki az FHB-ra.

Az események után – a parlament döntése miatt megváltozott helyzetre hivatkozva – az FHB lefújta az erre a hétre összehívott rendkívüli közgyűlést.

Vizsgálatok a Spéder-cégeknél

A hét második felében már a Spéder Zoltán érdekeltségeinél indított vizsgálatokról szóltak a hírek. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda csalás és más bűncselekmény gyanúja miatt rendelt el nyomozást az FHB-nál.

Péntek reggeli információk szerint pedig a Spéder Zoltán tulajdonában lévő Central European Media& Publishing Zrt.-nél a NAV kezdett minden adónemre kiterjedő vizsgálatot.