Éger: Kemény meccs volt

Éger István MŰSZAKI ESZKÖZ óra SZEMÉLY TÁRGY Budapest, 2012. szeptember 27.
Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke beszél a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal Túl a félidőn címmel megrendezett plenáris ülésén az EDDSZ budapesti székházában 2012. szeptem
Budapest, 2012. szeptember 27. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke beszél a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal Túl a félidőn címmel megrendezett plenáris ülésén az EDDSZ budapesti székházában 2012. szeptember 27-én. MTI Fotó: Kovács Attila
Vágólapra másolva!
A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint sikerült kihozni az elérhető maximumot az egészségügyi bérfejlesztésből.
Vágólapra másolva!

Éger István az M1 aktuális csatornán és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt a tárgyalásról. Arra a kérdésre, hogy a béremeléssel haza lehet-e csábítani a külföldre költözött magyar orvosokat azt válaszolta,

ezért ő óvna a túlzott optimizmustól.

Éger István óvott a túlzott optimizmustól Forrás: MTI/Kovács Attila

A jelenlegi béremelés elsősorban az alkalmazott és különösen a közalkalmazott orvosokra vonatkozik, tehát azokra, akikre egyébként a közalkalmazotti törvény egészségügyi bértáblája vonatkozik.
Éger István megjegyezte, hogy

a gazdasági és a műszaki személyzet bére nagy lemaradásban van, ők már régóta nem kaptak béremelést.

A kamara elnöke elmondta, hogy tárgyalnak egy komplex ágazati kollektív szerződésről, amely a munkáltató típusától függetlenül mindenkire vonatkozna. Ennek egy fejezete a bérek, illetve a munkaidő kérdése.