Kiss László rejtőzködik, senkivel sem áll szóba

2016.06.27. 11:59

Rejtőzködik, nem csak az újságírók, de a szomszédjai elől is Kiss László, akit korábban elítéltek, mert évtizedekkel ezelőtt megerőszakolt egy fiatal lányt.

Több áldozata is lehet Kiss Lászlónak, akiről néhány hónapja derült, hogy két társával ötven éve megerőszakolt egy fiatal lányt. Azért el is ítélték, később amnesztiával szabadulhatott. Azt mondta, a börtön megváltoztatta.

Kiss László virággal ment bocsánatot kérni egyik áldozatától

Forrás: RTL Klub

Néhány napja viszont egy másik nő is jelentkezett a TV2 Tényeknél, aki azt mondja, a börtönből való szabadulása után Kiss László vele is erőszakoskodott. 

Kisst azóta szinte lehetetlen megtalálni. Vagy, ha mégis, nem áll szóba az újságírókkal. Sőt még szomszédjaival sem beszél, akik azt mondják, mióta kiderült, hogy mit tett, nem jár össze velük, pedig ezt korábban rendszeresen tette. Ezt a Tények stábjának erősítették meg.

Kisst az elmúlt hónapokban többek között díszpolgári címétől is megfosztották, illetve az uszodát, amit róla neveztek el, átkeresztelték.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK