Fiatal lánnyal fotózták le bokrok között a Jobbik alelnökét

Jobbik, Volner János, Ripost, bokor
Vágólapra másolva!
Egy kietlen helyen töltött el húsz percet a bokrok között a Jobbik frakcióvezetője egy fiatal lánnyal, majd miután meglátta, hogy fotózzák, elhajtott. Nem sokkal később megkérdezték őt az újságírók a történtekről, ő azonban az esetre nem reagált. Volner János nős, két gyereke van.
Vágólapra másolva!

Félreérthetetlen pozícióban, egy fiatal lánnyal fotózták le Volner Jánost a Jobbik frakcióvezetőjét. Autójával egy kietlen helyre hajtott, majd ott egy fiatal lánnyal kiszállt a kocsijából, és nagyjából 20 percet töltöttek el ott. Feltehetően azért nem többet, mert észrevette, hogy felvételek készülnek róla. Mindezt a Ripost írta meg és közölt is a történtekről fotókat.

Forrás: ripost.hu

Volner János mai sajtótájékoztatóján kérdezték a történtekről. Azt ugyan nem ta­gadta, hogy egy nőt vitt a bo­zótba a Job­bik csa­lá­dos frak­ció­ve­ze­tője, de ma­gya­rá­za­tot sem adott a történtekre. Mindössze annyit mondott, hogy szerinte titkos adatgyűjtés folyik ellene és emiatt az Alkotmányvédelmi Hivatal eljárását kérte.

A sajtótájékoztatón mutatott viselkedésnek némileg ellentmond az, amit korábban az Indexnek nyilatkozott. Akkor úgy fogalmazott: "nem tartozunk a problémákat szőnyeg alá söprő politikailag korrekt világhoz, ezért nem ismerjük el egyes kényes témák érinthetetlenségét sem."

Ugyanebben az interjúban azt mondta: "ha a Jobbik fel tudja mutatni a polgári Magyarország hiteles képviseletét, és kormányzóképes alternatívát tud kínálni, a Jobbikra átszavaznak a baloldalról..."

A Jobbik – amelynek Volner az alelnöke és néhány hete frakcióvezetője is –

kiemelt fontosságúnak tartja a családot és az anyák megbecsültségét.

A keresztény Magyarországról és a hűségről is rendszeresen beszélnek a párt vezetői. Maga Volner János is, akinek felesége és két gyereke van, azt mondta korábban a Hír Tv-ben, hogy keresztény pártként a legfontosabb az emberek segítése, a Lánchíd Rádióban pedig azt, hogy milyen fontos, hogy ki tudja megjeleníteni a polgári társadalom hiteles képviseletét.

Egy másik interjúban amelyet a Betyársereg honlapjának adott, azt mondta: "azt kívánom, hogy a gyermekeink, unokáink férfiképét ne a manapság egyre divatosabb, nemi identitását határozatlanul kereső metroszexuális férfitípus legyen számukra követendő."

Volner Jánosról, illetve a vállalkozásairól többször is írtak az elmúlt hónapokban. A 444.hu például arról, hogy az alelnök felesége öt nappal cége megalapítása után tanácsadói szerződést kötött a Jobbik frakcióval. A szerződés alapján 2011 januárja és júniusa között havi félmillió forintért adott tanácsot a pártnak. Volner Beatrix cégének 2014-es mérlege szerint azóta semmilyen más bevétele nem volt.

Volner János cégeivel kapcsolatban akkor is írtak, amikor kiderült, hogy azok egy cégtemetőben váltak fantommá, több tízmilliós, részben közpénzekkel együtt. Diplomabotrányáról is több cikk jelent meg.