Változást sürgetnek a magyar képviselők Brüsszelben

Vágólapra másolva!
A Fidesz-KDNP szerint az európai polgárok bizalmának visszaszerzése a legfontosabb feladat. Az MSZP azt hangsúlyozta, hogy a közös érdekeket, a stabilitást, a fenntartható növekedést és az állampolgárok védelmét mindenképpen meg kell erősíteni. A Jobbik úgy látja: Brüsszel nem hallotta meg a brit népszavazás üzenetét. 
Vágólapra másolva!

A Nagy-Britannia kilépése után az unióban bennmaradó "huszonheteknek" az a legfontosabb feladatuk, hogy visszaszerezzék az európai polgárok bizalmát és érdemi reformokat készítsenek elő - közölte kedden a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP) képviselőcsoportja, miután az EP állásfoglalást fogadott el a brit népszavazás következményeiről.

Ezekkel a tartalmi kihívásokkal kellene elsősorban foglalkozni. A polgárok bizalmát csak akkor sikerül visszaszerezni, ha a tagállamok és az uniós intézmények vezetői szembenéznek az Európai Uniót érő kritikákkal, levonják a tanulságokat és vállalják a politikai felelősséget" - olvasható a közleményben.

A szocialisták populista hazárdjátékot emlegetnek

Ujhelyi István szocialista EP-képviselő szerint David Cameron brit és Orbán Viktor magyar kormányfő populista, felelőtlen hazárdjátékának vereségét jelenti a nagy-britanniai népszavazás következményeiről kedden elfogadott európai parlamenti állásfoglalás.

"A dokumentum elfogadásával kimondtuk, hogy az Európai Unió jövőjét és működését újra kell gondolni, a közös érdekeket, a stabilitást, a fenntartható növekedést és az állampolgárok védelmét mindenképpen meg kell erősíteni a társadalmi és gazdasági bizonytalanságokkal szemben" - írta közleményében a képviselő.

Ujhelyi azt írta, az uniós parlament által elfogadott dokumentumban kimondták, hogy bár néhány tagállam lassabb ütemű vagy kisebb mértékű integrációt tartana előnyösebbnek, az EU "magját" mindenképpen meg kell erősíteni, elvetve az eddig jellemző "a la carte" megoldásokat. "Ezzel Orbán európai pártcsaládja is egyszersmind a Fidesz politikájával szemben határozta meg önmagát" - fogalmazott az MSZP-s politikus.

A Jobbik szerint Brüsszel süket

Balczó Zoltán, a Jobbik európai parlamenti képviselője az ülést követően kiadott közleményében hangsúlyozta, hogy Brüsszel nem hallotta meg a brit népszavazás üzenetét, az EP állásfoglalásában "még utalásként sem jelenik meg a tagállami szuverenitás szükséges helyreállítása - aminek hiánya a kilépési döntés elsődleges oka volt".

Mint írta, az elfogadott szövegben megjelenik viszont a gazdasági és monetáris unió, valamint a közös külpolitika megerősítésének igénye, ami "a további mélyebb integrációra, a lopakodó szuperállami tervre utal".

- közölte Balczó Zoltán.

Nagy-Britanniában csütörtökön tartottak népszavazást arról, hogy a szigetország továbbra is az Európai Unió tagja maradjon-e. A hivatalos végeredmény szerint a szavazáson részt vett brit választók 52 százaléka voksolt a kilépésre.