L. Simon a Kormányinfóból tudta meg a felmentését

L. Simon László A Budai Vár konferencia nemzeti hauszmann terv
L. Simon László A Budai Vár konferencia nemzeti hauszmann terv
Vágólapra másolva!
L. Simon Lászlót nem érte meglepetésként a Miniszterelnökséget vezető miniszter vele kapcsolatos csütörtöki bejelentése, mint mondta, "lelkileg fel voltam rá készülve", bár hivatalos értesítést még nem kapott róla.
Vágólapra másolva!

Lázár János csütörtökön, a Miniszterelnökség munkájáról beszámolva jelentette be, hogy nem elégedett a kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkár munkájával, ezért L. Simon László befejezi tevékenységét.

Nem tudott róla

Egy a Fejér megyei Kápolnásnyéken rendezett oklevélátadási rendezvény előtt pénteken L. Simon László újságíróknak azt mondta: semmit nem tud mondani a felmentéséről, mert hivatalos értesítést nem kapott róla. Lázár János Kormányinfón elmondott szavairól csak az újságokból értesült, ennél többet nem tud, és érdeklődve várja a fejleményeket - tette hozzá.

L. Simon László Fotó: Polyak Attila - Origo

L. Simon László hangsúlyozta, hogy

országgyűlési képviselőként tovább dolgozik,

a Velencei-tó és Székesfehérvár "bőven ad munkát". "Orbán Viktor miniszterelnök és a frakció ahogy eddig is, a jövőben is számíthat a munkámra" - fogalmazott.

Az eredmények magukért beszélnek

Munkáját értékelve közölte, hogy öt újabb pályázatot nyújtottak be a Nemzeti kastély- és várprogramban, jelenleg 19 benyújtott pályázat van, a visszamaradt kisvárdai projekt benyújtásával első körben 33 milliárd forintot fognak lekötni. Úgy értékelte, jelenleg ez az egyik legsikeresebb európai uniós program, miközben a budai Vár megújulása is jól halad, az eredmények magukért beszélnek.