Nézőpont: Lesz baloldali összefogás

2016.07.11. 12:15

A Nézőpont Intézet elemzője szerint már nem kérdés, hogy lesz baloldali összefogás 2018-ra, de mivel az MSZP mind a kötelező betelepítési kvótáról, mind Gyurcsány Ferencről a társadalom többségével ellentétes álláspontot képvisel, a választásig nem fogja tudni növelni a táborát. 

Molnár Gyula egyre inkább közelíti pártja politikáját a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióéhoz (DK), erre példa az új MSZP-álláspont a kötelező betelepítési kvótáról – mondta Deák Dániel a Nézőpont Intézet elemzője az állami tévében az MSZP két hete megválasztott elnökéről.

Korábban a szocialisták is kritizálták a kvótát, és túlzónak tartották az elutasítása miatti büntetést – mondta –, Molnár Gyula azonban legutóbb úgy nyilatkozott, hogy a kvótát uniós kötelezettségként el kell fogadni. A kvóta mellett korábban csak a DK és a Liberálisok álltak ki – tette hozzá az elemző.

Véleménye szerint ezzel az MSZP-elnök a DK-val kialakítandó együttműködést készíti elő, az elkövetkező két évben akár össze is olvadhat a két párt, ez pedig azt mutatja, hogy mivel a társadalom széles rétegeit nem tudják megszólítani, a szocialisták a szűk balliberális közeghez akarnak szólni.

A 2014-es összefogás nem járt sikerrelForrás: MTI/Kovács Attila

Az tehát, hogy lesz-e baloldali összefogás, már nem kérdés, az viszont, hogy abban melyik párt hogyan tudja érvényesíteni az érdekeit, illetve melyik párt holdudvarához tartozó ember lesz a közös miniszterelnök-jelölt, 2017-ben dől el – mondta Deák Dániel.

Az elemző szerint a társadalom többsége elutasítja a kvótát, és el is menne az őszi népszavazásra, tehát az ezzel ellentétes álláspontjuk miatt az MSZP, a DK, az Együtt, a Párbeszéd Magyarországért és a Liberálisok a népszavazási kampányban nem tudják majd növelni a táborukat. Hozzátette: ugyanez igaz az MSZP–DK-együttműködésre is. Az MSZP szerinte nem tudja majd megszólítani a bizonytalan szavazókat, hiszen Gyurcsány Ferenc az egyik legelutasítottabb politikus, és mindez 2018-ra ráfordulva hatalmas versenyhátrányt jelent majd – mondta.