Bíróság dönthet a városligeti birtokvédelem ügyében

Vágólapra másolva!
A Városliget meghatározott területének birtokvédelmére vonatkozó jegyzői határozat jogszerű, de aki azt sérelmesnek tartja, a bíróságtól kérheti megváltoztatását - közölte a józsefvárosi önkormányzat hétfőn.
Vágólapra másolva!

A Danada-Rimán Edina jegyző által jegyzett, az MTI-nek küldött közleményben az is olvasható, hogy a határozat csak a Városliget Zrt. és a bontást végző cég birtokát képező területen birtokháborító magatartást tanúsító emberekre vonatkoztatható.

Danada-Rimán Edina jelezte azt is, hogy a helyszínen minden érintettel közölték, továbbá a határozat is tartalmazza, hogy azzal szemben bírósághoz lehet fordulni.

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szombaton jelentette be, hogy hivatali visszaélés gyanújával ismeretlen tettes ellen feljelentést tesznek a Városligettel kapcsolatos birtokvédelmi határozat miatt. Erőss Gábor, a párt elnökségi tagja, józsefvárosi önkormányzati képviselő azt közölte, hogy a PM hivatali jogosítványok "társadalmi rendeltetésükkel ellentétes", szabályellenes, másnak jogtalan hátrányt okozó gyakorlása ügyében kezdeményezi az eljárást.

Szerdán kezdték el bontani a Városligetben a Hungexpo irodaházakat, kiürítették a területet, miután az illetékes jegyző hatósági eljárás keretében kezdeményezte a Liget Budapest projekt ellen tiltakozó aktivisták által elfoglalt terület átadását. Számos tiltakozó ellenszegült, a rendőrök szerda délutánig hatvanhárom emberrel szemben intézkedtek.