Akaratomon kívül világpolgár lettem

2016.07.17. 16:39

"Tamási Áron jut eszembe, aki Ábel Amerikában című regényében azt írja: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne". Ez a valahol számomra két kontinenst, Európát, Észak-Amerikát és a Karib-tengeri szigetet, Barbadost jelenti. Akaratomon kívül világpolgár lettem" - mondta Böszörményi Zoltán az Origónak adott interjújában. A költészet, a vers szerinte mágia. "A nagy verset Isten íratja velünk. A többi természetesen tudás és ihlet keveréke, képzet és akarat terméke."

A 87. ünnepi könyvhét alkalmával járt Magyarországon, Budapesten. Az új kötetét mutatta be, amelynek a címe: Az irgalom ellipszise. Milyen volt a fogadtatás?

Ültem a Vörösmarty téren, s elképzeltem, hogyan nézhetett ki az a könyvhét, amelyen Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, József Attila, Gárdonyi Géza, Bródy Sándor, Radnóti Miklós dedikálta könyveit. Fújt a szél, a nap haragosan sütött, s mi Esterházy Péter megnyitóját hallgattuk. A múló idő ott állt mellettünk, keserű arcára fény ragadt. Volt ebben valami transzcendentális, lelket szomorító életérzés, amelyet nem kellett megmagyarázni, átfogalmazva érthetővé tenni. A hangulat sodrásában mint megáradt folyóba került ember, a túlélésért küzdöttünk. A lét értelmét szerettem volna egy pillanat töredékéig magaménak tudni. S ha ez nem is sikerült, tudatom továbbra is szavakban, gondolatokban építkezett, nem a logika, hanem a szomorúság törvénye szerint.
Az Irgalom ellipszisét nem dedikálhattam, mert a szombat délutáni vihar ezt meghiúsította. Bár örvendtem új könyvemnek, mert tavaly a Lábatlan idő kevés példányszámban jelent meg, s a hátsó borítójára a Hexameterek című vers nem végleges – ha van ilyen – változata került. Ez is tanúsítja, hogy a könyvkészítésben mindig megtréfálja valami alattomos erő az embert.  A mostani gyűjtemény tartalmazza az előbb említett kötetnek minden versét, plusz negyvennyolc újat. Számomra fontos szövegek vannak a gyűjteményben: A vers nem lett osztályharcos, Mágikus recept, Megmaradni, hogy csak néhány címet említsek.

Böszörményi Zoltán dedikál a könyvhéten

Forrás: Böszörményi Zoltán

Van olyan, hogy tökéletes vers? Mi kell hozzá? Ihlet? Vagy elég, ha az ember ismeri a versírás mesterségét?

A vers mágia. A nagy verset Isten íratja velünk. A többi természetesen tudás és ihlet keveréke, képzet és akarat terméke. A vers az egzisztencia, a gnoszeológia, az ontológia egybehangolása. Égi koncert. Zene. Dante, Vergilius is a tapasztalat, a tudás és a képzelet ötvözetét, magasztos erejét becsülte a versben. (A mi irodalmunk annyira gazdag, nem merek neveket kiemelni, hiszen szentségtörést követnék el, ha valamelyik költőnk nevét kifelejteném.)

Aradon született, tizenévesen balett-táncosnak készült. Mikor kezdett el verseket írni?

A Halálos bűn című novelláskötetemben gyermekkorom néhány fontosabb mozzanatát megírtam. Nem szívesen emlékezem, de ha visszalopakodom, -merészkedem erre a tájra, már nem azt látom, ami egykoron történt, hanem lepárlását annak az időnek, amelyet gyerekkornak hívtam. Balett-táncosnak készültem tizenévesen, a Kolozsvári Balettintézet növendéke voltam. De nem lett belőle semmi, mert apám, mielőtt diplomát szerezhettem volna, az utolsó előtti évben kivett az iskolából, hogy becsületes mesterséget tanuljak.  Ezekben az években kezdtem verset, novellát írni. Lászlóffy Aladár, Kányádi Sándor, Bálint Tibor, Fodor Sándor a Napsugár szerkesztői egyengették utam. Kolozsvári diákéveim mindig az éhségre emlékeztetnek. Soha azelőtt, de azután sem voltam olyan éhes, mint abban a hét évben. Nem azt mondom, hogy nem adtak enni, dehogynem, jól felszerelt diákkantinban étkeztünk, de én szüntelen éhségérzettel küszködtem. Furcsállom, hogy ezt a témát a mai napig sem írtam meg. Talán Jack London egyik novellahőse, aki hozzám hasonlóan, mániákusan félt az éhen halástól, riasztott el, hogy foglalkozzam a témával.

Böszörményi Zoltán

Forrás: Böszörményi Zoltán

Az építőiparban is dolgozott. Édesapja szerette volna, hogy – ahogy ön fogalmazott – ezt a becsületes szakmát tanulja?

A hatvanas évek végén kerültem oda. Építőtelepen dolgoztam. Szobafestőnek és mázolónak készültem. Igen, ez volt apám szerint a becsületes szakma, amiből az ember tisztességesen meg tud élni. Délután diák voltam az estiben. Tizenhét és fél évesen érettségiztem. Én voltam az osztályban a legfiatalabb.

Végül 1979-ben megjelent az első verseskötete, az Örvényszárnyon. Milyen volt ez a kötet mai szemmel?

Kicsi, sárga füzetféle, de én igen büszke voltam rá. Gondoltam, most én is megváltom a világot. Színdarab- és novellaterveket forgattam magamban, készültem a nagy megmérettetésre. József Attila, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Nagy László, Ladányi Mihály, Juhász Ferenc verseit olvastam. Tízéves Panna leányom, ha olvasásra ösztökélem, azt válaszolja: „Apa, a te idődben nem volt világháló, számítógép, YouTube és digitális játékok, azért olvastatok. Értsd meg, ma más időket élünk". Hiába mondom neki, ha valamibe bele nem kóstolunk, soha nem tudjuk meg, hogy érdemes-e szeretni, s azt sem, hogy milyen sejtelmes, izgalmas, feledhetetlen világok nyitnák meg előttünk kapuikat.

Böszörményi Zoltán és Túrczi István

Forrás: Böszörményi Zoltán

Két évvel később jelent meg a Címjavaslatok című kötet, amely után a Szekuritate üldözni kezdte. Meg is fenyegették. Ezután döntött úgy, hogy elhagyja az országot. Írt erről az időszakról?

Akkor korrektor voltam az aradi Vörös Lobogó napilapnál. Reggelbe nyúló éjszakákat töltöttem el a nyomdában. A többórás szünetekben olvastam, ami a kezembe került, és verseket írtam. Ezekből állt össze a Címjavaslatok. Ami megjelenését követően történt velem, az benne van Regál című regényemben, amelyet az Ulpius-Ház Könyvkiadó jelentetett meg 2011-ben. Ebben az esetben a regál nem polcot jelent, hanem lágert, ha visszafele olvassuk. Modern lágerről van szó, a múlt évszázad nyolcvanas éveinek lágeréről. Ide menekültek Kelet-Európa országaiból a szabadságra és kalandra vágyók. Ez egy léttörténet a menekülésről, a félelemről. Eddig még soha senki sem írt a modernkori, második világháborút követő lágerekről. Az olvasó megtudja, miért kellett Tamásnak menekülnie, és azt is, milyen körülmények között élt, hogyan viselkedett, s ugyanakkor milyen lehetőségei voltak arra, hogy valamelyik, menekülteket (migránsokat) befogadó országba kivándoroljon. Harminc év távlatából, s a mai migránshelyzet szempontjából egy teljesen más világ tárul az olvasó elé. Nem szerettem írni ezt a regényt. Minden sora fájdalommal töltött el, s igen nehezemre esett eltávolodni magamtól, saját élettapasztalatomtól. Valóságelemekkel teletűzdelt, fikcióval keveredő regényem, a Regál idén szeptemberben jelenik meg a németországi Mitteldeutscher Verlagnál In den Furchen des Lichts címmel, Hans Henning Paetczke tolmácsolásában. A magyar kiadás sajnos már elfogyott. Ősszel tervezzük újabb kiadását. A Regál német nyelvű megjelenése fontos eseménye lesz az európai irodalomnak, mondja a kiadóm. Szembeállítja a harminc, húsz évvel ezelőtti migránshelyzetet a maival, ahol emberáradat lódul neki Európa határainak, és azonnali bebocsátást követel. Ha ez nem történik meg, akkor kövekkel támad a hatóságokra, felgyújtja a menekülteknek otthont adó épületeket, lop, garázdálkodik. Az egykori kelet-európai menekült fegyelmezett, törvénytisztelő, szorgalmas volt. Persze léteztek akkor is kivételek, de ezek elenyészőek voltak.

Több állomás után Torontóba ért – összesen 25 dollár volt a zsebében. Mi történik egy emberrel egy vadidegen országban, nagyon távol az otthonától, ennyire kevés pénzel?

Valóban ennyi pénzem volt, amikor kivándoroltam Kanadába 1984-ben. Ma már nincs relevanciája. Akkor úgy érezte az ember, hogy hőstettet hajtott végre. Idegen országba érkezik, nem beszéli annak nyelvét, nem ismeri a kultúráját. Ráadásul a magány is elhatalmasodik fölötte. De aztán gyorsan összeszedi magát, dolgozik, tanul, verekszik az élettel.

Az első nagyobb fizetésére emlékszik?

Későn, 1991 tavaszán filozófiából szereztem diplomát a Torontói York Egyetemen. Májusban marketingirodát nyitottam. Az első háromheti munkámért hatezer dolláros csekket kaptam. Lemásoltam, bekereteztem, legyen egy mementóm.

Petőcz András és Böszörményi Zoltán dedikál egymásnak

Forrás: Böszörményi Zoltán

Hogyan jött ezután a lámpaértékesítés?

Sokan tapasztaltuk már, néha pillanatok alatt radikálisan megváltozik az ember élete. Kipattan a szikra, nevezzük a mi esetünkben ötletnek, s az események törvényszerűen követik egymást. Románia fényforráshiánnyal küszködött. Újra bevezettem a második világháború előtt ismert Tungsram márkát. Évi hat-hétszáz százalékos infláció mellett az első tizennégy hónapban lámpaértékesítésből sikerült az első millió dollárt megkeresnem. A többi már logikusan következett, gyárakat vettem Bukarestben és Temesváron. Jött a katarzis, 2003 decemberében megváltam részvényeimtől. Ezt követően tértem vissza az irodalomhoz. Az azóta eltelt tizenkét évben három regényem, két novellás-, hat verseskötetem jelent meg. Írásaimat angol, német, francia, orosz és román nyelvre fordították le. Az éj puha teste, angol címe Club at Eddy's Bar a londoni Booktrust könyvterjesztő májusi toplistáját vezette.

Közben született két gyereke.

Nagyobbik lányom, Melinda Torontóban maradt. Egy nagy banknak a kommunikációs osztályán dolgozik. Kisebbik lányom, Panna most végezte a harmadik osztályt.

Milyen irodalmi folyóiratokat, kiadványokat támogat, és miért?

Ezzel nem dicsekszik az ember, hanem csinálja. Meggyőződésből. Azért, mert erre szükség van. A Nyugati Jelent tizenhét éve támogatom, hogy öt – Arad, Déva, Fehér, Krassó-Szörény és Temes – megyében a szórványban élő magyaroknak legyen napilapjuk. De finanszírozom az Irodalmi Jelen folyóiratot, az aradi magyar kultúrközpontot, a Jelen Házat is.

Az egyik interjújában azt mondta, hogy mindegy, hol van a világon, jól érzi magát. Ez most is így van?

Tamási Áron jut eszembe, aki Ábel Amerikában című regényében azt írja: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne". Ez a valahol számomra két kontinenst, Európát, Észak-Amerikát és a Karib-tengeri szigetet, Barbadost jelenti. Akaratomon kívül világpolgár lettem.