Vihar: több mint négyszáz esethez riasztották a tűzoltókat

Letört faágak Balatonfüreden
Vágólapra másolva!
A szerda késő délután kezdődött viharok miatt csütörtök reggelig több mint 400 esethez riasztották a tűzoltókat – mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Jelenleg is csaknem ötven helyen dolgoznak a viharkárok felszámolásán.
Vágólapra másolva!

Hajdu Márton elmondta: szerdán Veszprém és Tolna, csütörtökön

a reggeli órákban Baranya megyéből érkezett a legtöbb bejelentés.

Veszprém és Zala megyében a műveletirányítás létszámát is meg kellett növelni.

Letört faágak Balatonfüreden Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

Általában a viharos erejű szél és a nagy mennyiségű csapadék okozott problémát. A leszakadt faágak, kidőlt fák sok helyütt akadályozták a közúti és a vasúti forgalmat,

több helyen volt áramkimaradás.

Az esővíz pincéket öntött el, és villámcsapások is okoztak gondokat.