Vágólapra másolva!
Gázpisztollyal fenyegetőzött egy fiatal pár a belvárosban. A nő fizetését akarták megszerezni régi munkahelyén. Még aznap elfogták őket.
Vágólapra másolva!
Barátnője volt munkahelyén fenyegetőzött, police.hu Forrás: police.hu/

Hétfő délután ment be a 21 éves férfi 23 éves barátnőjével a nő előző, budapesti, Városház utcai munkahelyére. A nő fizetését követelték a cég egyik alkalmazottjától, aki azt mondta, nem fizethet, mert nem kapott rá utasítást.

Erre a férfi azt mondta, addig nem mennek el, amíg a párja nem kapja meg a pénzét és elővesz egy gázpisztolyt, amellyel megfenyegette az alkalmazottat. Végül pénz nélkül távoztak az irodából.

Hétfő este aztán a rendőrök elmentek a pár Kőbányai úti lakásába. Miközben kihallgatták őket, átkutatták a férfi autóját és megtalálják a három tölténnyel betárazott fegyvert. A lakásukban is találnak töltényeket.

A férfit azóta önbíráskodás kísérlete miatt őrizetbe vették. A nőt is ezzel gyanúsítják, csak ő szabadlábon védekezhet - írta a police.hu. A rendőrök azt szeretnék, ha minél hamarabb bíróság elé állnának.