Boltot akart rabolni, de elfogták

Vágólapra másolva!
Egy siófoki boltból próbálta meg a bevételt elvinni egy dunaújvárosi férfi, azonban a helyi rendőrök egy órán belül elfogták.
Vágólapra másolva!

- ezt mondta egy siófoki boltban tegnap este egy férfi. Az eladó nem adta oda a bevételt. A rabló próbált a kasszához közelebb kerülni, de az eladó ezt is megakadályozta. Néhány perc múlva a férfi úgy döntött, inkább üres kézzel kimenekül a boltból.

Az eladó azonnal bejelentést tett a rendőrségen. A kiérkező rendőrök kihallgatták a nőt, ezután egy órán belül elfogták a férfit a Petőfi Sétányon.

Kihallgatták a rablót, aki bevallotta, hogy

pénteken este egy siófoki fagyizóban a nyitott kasszafiókból lopott el készpénzt, és július elején pedig a munkatársa karóráját lopta el.

A rendőrök a 28 éves, dunaújvárosi H. Dénes Ferencet rablás és kétrendbeli lopás gyanúja miatt őrizetbe vették, és indítványozták a letartóztatását.