Véget ért a tiltakozás a kiskunhalasi befogadótáborban

Vágólapra másolva!
Felhagytak a tiltakozással a migránsok a kiskunhalasi befogadóállomáson. Korábban azt követelték, hogy nyissák meg a tábort.
Vágólapra másolva!

Véget értek a tiltakozások Kiskunhalason, a Szegedi úti befogadóállomáson - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában közölte: három arab migráns azzal fenyegetőzik, hogy

A rendőrség tájékoztatása szerint a második emeleten, a lakóépületük ablakában álló férfiak eleget tettek a rendőri felszólításnak, és felhagytak a tiltakozásukkal.

Rend van a központban

Korábban két migráns felmászott a fogadóközpont egyik épületének tetejére, a tábor megnyitását vagy legalább nyitottá tételét követelve. Azzal fenyegetőztek, hogy ha nem engednek követelésüknek, akkor leugranak.

Ők azonban már korábban lemásztak.

Jelenleg rend van a befogadóközpontban. A rendőrség továbbra is jelentős erőkkel biztosítja az intézményt és környékét, fenntartja Kiskunhalason a közrendet - írta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.