Fölényes Fidesz-győzelem, Jobbik-megsemmisülés Demecserben

önkormányzati választás 2014 fidesz eredményváró logó
Fidesz szimpatizánsok és párttagok a Bálna központban 2014. október 12-én
Vágólapra másolva!
Fölényes győzelmet aratott a Fidesz–KDNP a hétvégi demecseri időközi választáson. A kormánypártok nemcsak a polgármesteri pozíciót szerezték meg, hanem a képviselő-testületben is többségük lett. A Jobbik súlyos vereséget szenvedett, mivel a jelöltjük csak 2,54 százalékot ért el, pedig korábban arról beszéltek, hogy nyerni fognak. 
Vágólapra másolva!

Váradi László, a Fidesz–KDNP jelöltje nyerte az időközi polgármester-választást vasárnap Demecserben.

A korábbi polgármester 1267 (53,69 százalék) voksot kapott,

míg a második helyen 943 szavazattal a független Rátkai Sándor, harmadikon pedig a szintén független Bartha Zoltán végzett, akire 84-en voksoltak. A további két polgármesterjelölt közül Balogh Róbert (Jobbik Magyarországért Mozgalom) 60 (2,54 százalék), míg Szabó Zoltán (Magyar Munkáspárt) 6 szavazatot kapott.

Fidesz-többség is lett

Az időközi választást azért tartották a nyírségi településen, mert a képviselő-testület májusban 4:3 szavazataránnyal feloszlatta magát. A voksoláson a 3459 szavazásra jogosult közül 2384 szavazott, így a részvétel 69,92 százalékos volt.

Hatalmas fölénnyel nyert a Fidesz Demecserben Fotó: Szabó Gábor - Origo

A képviselő-testületben

fideszes többség jött létre,

mivel a hat helyből négyet szereztek meg a kormánypártok. Sem a Jobbik két jelöltje, sem a Demokratikus Koalíció egyetlen aspiránsa nem szerezte meg a mandátumjutáshoz szükséges szavazatszámot.

Nyert volna a Jobbik

Győzelemre készül a Jobbik Magyarországért Mozgalom a július 31-ei demecseri időközi önkormányzati választáson – közölte a párt polgármesterjelöltje még július 28-án. Balogh Róbert azt mondta, hogy legnagyobb riválisának a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, 4300 lakosú kisváros eddigi polgármesterét, Váradi Lászlót, a Fidesz–KDNP jelöltjét tartja, de szerinte szoros küzdelemben meg tudja majd előzni őt.