Ripost: Túlzásba vitt italozás okozta Gyurcsány balesetét

2016.08.01. 13:06

HELYREIGAZÍTÁS:

A 2016. augusztus 01. napján "Ripost: Túlzásba vitt italozás okozta Gyurcsány balesetét" cimmel megjelent cikk cimében és tartalmi részében azt a valótlan tényt híreszteltük, hogy túlzásba vitt italozás okozta Gyurcsány balesetét, túlzásba vitt italozás nyomán következett be a baleset.

 

„A túlzásba vitt italozás” okozhatta Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, a Demokratikus Koalíció elnökének múlt heti balesetét, ami miatt fekvőgipszben van – írta a Ripost szocialista forrásokra hivatkozva. Gréczy Zsolt, a DK szóvivője szerint nem igaz, hogy Gyurcsány részeg volt.

„Túlzásba vitt italozás nyomán következett be a baleset, egy lépcsőről zuhant le a szocialisták volt kormányfője” – írta a Ripost.hu. A portál arra a balesetre utalt, amiről maga Gyurcsány Ferenc posztolt a Facebookon pénteken. 

Gyurcsány Ferenc fekvőgipszben vanFotó: Polyak Attila - Origo

Mint arról az Origo is beszámolt, fekvőgipszben van a volt miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc bokája sérült meg. „Nyár van. Némi bokasérüléssel súlyosbítva. Fekvőgipsz. Legalább nézek egy kis tévét is” – írta a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke. 

Gyurcsány Ferencnek a bokaszalagja húzódhatott meg, amikor rosszul lépett egy lépcsőn, pár napra ezért fekvőgipszet kapott  – mondta akkor a baleset részleteiről Gréczy Zsolt, a DK szóvivője. 

A Ripost ma azt írta: „baloldali körökből származó megbízható értesülések szerint túlzásba vitt italozás nyomán következett be a baleset, egy lépcsőről zuhant le a szocialisták volt kormányfője”. A Ripost információjáról megkérdeztük a DK szóvivőjét, Gréczy Zsoltot, aki pénteken részletekkel szolgált a sérülésről. Most annyit mondott, „ócska hazugság”, hogy Gyurcsány Ferenc részeg lett volna. 

A Ripost több videót és képet is közöl cikkében, amik a lap szerint alátámasztják, hogy Gyurcsány Ferenc „nem veti meg az alkoholt”. 

KAPCSOLÓDÓ CIKK