Láncfűrész is előkerült a falunap utáni verekedésben

2016.08.01. 13:09

Tizenöten-húszan csaptak össze a bánokszentgyörgyi sportpályán: a falunap hivatalos lezárása után szinte azonnal kirobbant a verekedés. Volt, aki baltával és láncfűrésszel akart beszállni a többfelvonásos összecsapásba, a harci vágyat állítólag herbál is növelte.

Tömegverekedésbe torkollt a falunap a Zala megyei Bánokszentgyörgyön: úgy tudjuk, hogy változó számú, de tizenötnél több résztvevője volt a harcnak, ami a falusi ünnepség hivatalos lezárása után robbant ki a helyi sportpályán.

Zárás után kezdődött a balhé

Megkerestük Horváth Ferenc bánokszentgyörgyi polgármestert, aki elmondta, éjfél körül fejezték be a programot, éppen azért, mert egyre több, kötekedőnek ismert ember jelent meg az ünnepségen.

„Fél egy után egy helyi társaság egyik tagja belekötött egy szomszédos faluból érkező fiatalba, majd a két csapat tagjai többször is egymásnak estek.”

Összesen háromszor verekedtek,

különféle helyszíneken, egyszer a polgármesteri hivatal épülete előtt is” – mesélte a település vezetője, aki zárás után is a pályán maradt, és mint volt rendőrnyomozó, próbált rendet tenni – kevés sikerrel.

Felbőgött a láncfűrész

A verekedők közül egy 19 és egy 22 éves férfi hazafutott, majd baltával és beindított motoros láncfűrésszel a kézben tértek vissza.

A működő fűrészből időközben kifogyott a benzin, úgyhogy gazdája inkább egy téglát kapott fel, azzal fenyegette haragosait.

Verekedés előtt fogyott ki a benzin a motoros láncfűrészbőlForrás: police.hu

A nagyobb vérontás valószínűleg csak azért maradt el, mert a sportpályán megjelent két járőr, később pedig az erősítés, a páros pedig elrohant a helyszínről.

Fejszét is hoztak a bánokszentgyörgyi verekedők, szerencsére nem volt idejük használniForrás: Police.hu

Ekkor a rendőrök utánuk mentek, és megtalálták a nem túl alaposan elrejtett szerszámokat is. A két fiatal férfit elfogták, ellenük felfegyverkezve elkövetett garázdaság gyanújával indult eljárás – számolt be az esetről honlapján a rendőrség.

Három ügynek számít

Úgy tudjuk, ebben az esetben azért csak két férfit gyanúsítanak, mert a hatóság több, különálló garázdaságként kezeli a Bánokszentgyörgyön történteket – a legnagyobb összecsapásban heten vettek részt, mondta az Origónak Sznopek Veronika, a Zala megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A polgármester szerint a falunapok általában békésen telnek, tavaly sem volt konfliktus az ünnepségen.

Erre nincs orvosság

A gondot inkább a herbál terjedése jelenti – egyre több fiatal használ ilyen és hasonló dizájnerszereket a településen. Ahogy Horváth Ferenc fogalmazott,

ez rosszabb, mint a rendes drog,mert használói megvadulnak tőle, a rendőrök pedig nem akarnak foglalkozni a tiltólistán kívüli kábítószerekkel.