Nincs főtt étel az esztergomi kórház betegeinek

Vágólapra másolva!
Szerződést bontott az esztergomi kórház a konyháját üzemeltető céggel, ezért egyelőre főtt ételt nem, csak szendvicset tud biztosítani a betegeinek. Az egyik beteg hozzátartozója úgy tudja, a kórház nem fizette a számlákat, a cég ezért szerelte le a konyhát. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ elismerte, hogy a kórházban jelenleg nincs főtt étel, mert a konyhát üzemeltető cég kezdeményezte a szerződés felbontását. Augusztus 8. után mikrózható étel lesz a kórházban két hónapig, utána újra működik majd a konyha. A központ szerint a speciális ételt igénylő betegekről gondoskodnak a kórházban, a betegek általában sem egyszerű szendvicset kapnak, hanem dietetikus által összeállított, speciális szendvicseket.
Vágólapra másolva!

Az esztergomi kórház körlevélben értesítette a betegeket arról, hogy

szerződést bontott azzal a céggel, amely az élelmezésért volt felelős, ezért nem tud főtt ételt biztosítani,

tájékoztat a HírTV. Az adásban mutatott körlevélben az olvasható, hogy a helyzet csak időszakos.

A kórház nem fizetett?

Az egyik beteg rokona szerint a kórház nem fizetett a konyhát üzemeltető cégnek, ezért az

Csak szendvicset kapnak

A rokon szerint a betegek csak hideg élelmet kapnak, ami a gyakorlatban szendvicscsomagot jelent, naponta háromszor, reggel, délben, este.

Mivel a kórház konyhája nem működik, azoknak a betegeknek is be kell érniük szendviccsel, akik speciális ételre szorulnának, vagy pedig a hozzátartozóiknak kell ételt bevinni.

A cég gyorsan levonul

Hideg élelmet biztosít a betegeknek az esztergomi Vaszary Kolos Kórház augusztus 1-jétől várhatóan egy hétig, miután az intézmény szerződést bontott az élelmezést eddig biztosító Hungast Zrt.-vel - tájékoztatott az Állami Egészségügyi Ellátó Központ augusztus 2-án, kedden.

A szerződésbontást a Hungast Zrt. kezdeményezte, majd végül közös megegyezéssel szűnt meg a kontraktus

- tudatták sajtóhírekre reagálva. Közleményük szerint a Hungast Zrt. rendkívül rövid határidővel vonul le a kórházból, a jelenlegi átmeneti időszakban az intézmény hideg élelmet biztosít a betegeknek.

Augusztus 8-tól mikrózható étel lesz

Mivel a Hungast Zrt. a konyhát teljes egészében leszereli, szükség van a tálalókonyha műszaki feltételeinek megteremtésére. Közlésük szerint ezért várhatóan augusztus 8-ától egy tatabányai cég főz meleg élelmet a betegeknek, így

várhatóan két hónapig mikrózható, egyszer használatos műanyag edényekben tálalva tudja megoldani az intézmény a betegélelmezést,

majd a tálcás rendszer visszaállításával az eddig megszokott módon.

Megoldják a speciális igényeket

A következő egy hétben a hideg élelmezés keretében

a pépes étrendet igénylő betegeknek speciális tápszert, joghurtot és magas kalóriatartalmú, kenyérre kenhető táplálékot biztosítanak,

amelyet dietetikus állít össze a betegek betegségére tekintettel.

A hideg élelmezésnél sem egyszerű szendvicset kapnak a betegek, hanem dietetikus által összeállított, speciális szendvicseket, gyümölcsöt

- közölték.