Embercsempészek ellen emeltek vádat Baján

Vágólapra másolva!
Egy román és egy algériai állampolgár még márciusban akart 15 migránst Ausztriába vinni, de a rendőrség elfogta őket. A Bajai Járási Ügyészség most embercsempészés miatt emelt vádat ellenük.
Vágólapra másolva!

A megbízó személyét egyelőre nem ismerik, az ügyészség az esetről azt közölte, a román férfinak pénzt ígért az illető, és adott neki egy furgont is, amivel az Budapestről Kunbajára autózott.

Eközben a másik vádlott, egy algériai férfi 15 migránst, 7 palesztin és 8 szíriai személyt kísért át illegálisan a szerb-magyar határon. A határzáron a már megrongált kerítésen jutottak át. Magyarországra érve az algériai férfi elvezette őket Kunbajára a csempészfurgonhoz. Itt átvette őket a romániai férfi, és elindultak Ausztria felé.

Nem jutottak messzire,

a rendőrök Kunbajától nem messze igazoltatták és elfogták őket.

Elfogták az algériai férfit is, aki ugyan el akart menekülni, de a rendőrök a határtól 300 méterre utolérték.

Mindkét vádlott előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást. A járási ügyészség a román férfit vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettével, míg algériai bűntársát több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettével vádolja.

Az ügyész végrehajtandó börtön, valamint kiutasítás kiszabását indítványozta mindkét vádlottal szemben. Az ügyben a Bajai Járásbíróság fog dönteni.