A bevándorlók miatt újra nő a munkanélküliség Németországban

Vágólapra másolva!
A német pénzügyminisztérium szerint több százezerrel nő a munkanélküliek száma a bevándorlási válság miatt, a migránsok gyerekeinek pedig 220 ezer óvodai, illetve iskolai férőhelyre lenne szükségük.
Vágólapra másolva!

A német kormány szerint a bevándorlási válság következtében 2013 óta először fog ismét növekedni a munkanélküliség Németországban. A pénzügyminisztérium becslése alapján jövőre 110 ezerrel, 2,86 millió főre növekszik a munkanélküliek száma – írta a német Bild. A minisztérium szerint

a bevándorlás miatt 2020-ig összesen mintegy 3,1 millióra fog emelkedni a munkanélküliek száma.

Ezzel párhuzamosan ugyan több lesz az alkalmazott is, de nem annyival, amennyivel a munkanélküliség szinten tartásához kellene.

A lap idézi az Új Szociális Piacgazdaság Kezdeményezés (INSM) elnevezésű német munkaadói lobbiszervezet adatait is. Ezek szerint évente 3,5 milliárd eurós befektetést igényelne a migránsok integrációja az oktatási rendszerbe és a munkaerő-piacra. A nyelvtanfolyamok mellett

egyértelmű hiány mutatkozik az óvodai és iskolai férőhelyekből,

illetve az egyéb kiegészítő képzésekből. A migránsok gyerekei számára mintegy 100 ezer óvodai férőhelyre lenne szükség, ami hozzávetőlegesen 689 millió euróba kerülne, emellett további 120 ezer iskolai férőhelyet kellene létesíteni további 1,3 milliárd euróért.