Gyerekről készült pornográf képeket töltött fel a netre

pedofil
Vágólapra másolva!
Vádat emeltek a budapesti férfi ellen, aki a gyanú szerint gyermekekről készült pornográf tartalmú felvételeket tett közzé és árult az interneten. Beismerő vallomást tett.
Vágólapra másolva!
Beismerte, hogy pornográf képeket árult a neten. Forrás: Police.hu

A Nemzeti Nyomozó Iroda jelzése alapján indult nyomozás gyerekpornográfia megalapozott gyanúja miatt egy budapesti férfi ellen, aki 2014. október 31-e óta több olyan képet töltött le az internetről és tárolt a számítógépén, amelyek gyermekeket ábrázoltak szeméremsértő módon - írta meg a police.hu.

Ezt a gépet használta a gyermekpornográfiára. Forrás: Police.hu

A nyomozók idén február 28-án házkutatást tartottak a férfi debreceni lakásán. Számítógépet, merevlemezeket, mobiltelefonokat, valamint CD lemezeket foglaltak le. Kiderült, hogy a 47 éves férfi a gyerekekről készült képeket az internetre töltötte fel, amelyek után pénzt kapott.

A férfit a nyomozók őrizetbe vették és kérték az előzetes letartóztatását, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2016. március 2-án el is rendelt. A férfi a kihallgatásán beismerte tettét. A rendőrség a napokban befejezte a nyomozást és az ügyet vádemelési javaslattal továbbította a járási ügyészségre.