Előzetesbe került a rendőrt lefegyverző migráns

Vágólapra másolva!
Három rendőr kísérte a megbilincselt menedékkérőt, mégis fegyvert tudott szerezni az egyiküktől még a múlt héten. Ezután a fegyvert a rendőrökre fogta. A Szegedi Járásbíróság most elrendelte az afgán férfi előzetes letartóztatását.
Vágólapra másolva!

Elrendelték a rendőrt lefegyverző afgán férfi előzetes letartóztatását. A Szegedi Járásbíróság azért hozta meg a nem jogerős döntést, mert szerintük tartani lehet attól, hogy a magyarországi lakóhellyel, tartózkodási hellyel nem rendelkező migráns

szabadlábra helyezése esetén elszökhetne.

Lefegyverezte a rendőrt

Az eset még augusztus 26-án történt. Mint az Origo beszámolt róla, az afgán migránst – eddig ismeretlen okból - bilincsben vitte három rendőr Kecskemétről a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal szegedi, Londoni úti irodájába.

A szállítás alatt egyre türelmetlenebbé és agresszívabbá váló férfi a BÁH-központ ügyfélváró helyiségében kitört.

Egy kísérő próbálta lefogni, de ő egy – a bírósági közlemény szerint – hirtelen mozdulattal megfogta a rendőr szolgálati pisztolyának markolatát, kioldotta a fegyvert rögzítő klipszet, majd a pisztolyt csővel előre szegezve, két kézzel a mellkasához szorította. A pisztoly azonban nem volt csőre töltve, nem sült el, a három rendőr pedig együttes erővel a földre teperte a dühöngő migránst, majd visszaszerezték a fegyvert, igaz, eközben az afgán férfi az egyik rendőr ujjait is megharapta.

Eldurvulhatott volna

Az eset után a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség lőfegyverrel visszaélés bűntette és hivatalos személy elleni erőszak gyanújával indított eljárást a migráns ellen.

Az előzetest elrendelő első fokú bíróság most azzal is indokolta döntését, hogy „a megvalósulni látszó bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyú, magas büntetési tétellel fenyegetett" – vagyis,

rosszabb esetben többen meghalhattak volna.

A bíróság döntését az ügyész tudomásul vette, az afgán férfi és a védője fellebbez.