Nemzetközi embercsempészbanda tagjait fogták el magyar rendőrök

2016.09.01. 08:21

A Német Szövetségi Rendőrség jogsegélykérelme alapján csaptak le rájuk Budapesten és Ercsiben.

Hónapok óta nyomoznak a német rendőrök az embercsempészéssel foglalkozó bűnszervezet ellen. A banda tagjai 2014. november és 2015. július között húsz alkalommal, összesen legalább 120 – többségében szír, iraki és afgán – állampolgárt juttattak el illegálisan Németországba. A német nyomozók szerint a csempészbanda tagja volt három, Magyarországon tartózkodó, szervezői feladatokat ellátó ember is. 

A jól szervezett, hierarchikusan felépített bűnszervezet feje a gyanú szerint egy Budapesten élő szír férfi. A sofőrök beszervezésében segítette őt A. N. Abdalla, aki jelenleg is embercsempészés miatt kiszabott jogerős börtönbüntetését tölti Magyarországon. A bűnözői csoporthoz tartozott még H. Attila, aki szintén sofőröket szervezett be, és a szállításokhoz a járművek bérlését is ő intézte. A migránsok fejenként 500 eurót fizettek az útért, ebből a sofőrök 200-400 eurót tarthattak meg.

A németek jogsegélykérelemben kérték a magyar hatóságokat, hogy a bűnszervezet fejét, valamint a sofőröket beszervező H. Attilát az európai elfogatóparancs alapján kutassák fel és fogják el.
A készenléti rendőrök hosszas előkészítő és felderítő munka eredményeként kedden a fővárosban elfogták a csempészbanda szír főnökét, másnap pedig ercsi lakásában H. Attilát – írja a Police.hu, a portálon videó is látható az akcióról.

Mindkét férfit őrizetbe vették, otthonukban házkutatást tartottak és bűncselekményhez használt tárgyakat foglaltak le. A kétnapos akcióban az Europol Embercsempészés Elleni Központ munkatársai is részt vettek.