Jobb tanévkezdésre számít a pedagógus kar elnöke

osztálypénz, iskola, tanterem Szabi cikkéjhez, gyerekek érkeznek a tantermükbe
Vágólapra másolva!
Jobb tanévkezdésre számít a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, mint tavaly. Horváth Péter azt mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb az iskolák költségvetése, ezenkívül az intézményfenntartás jogszabályi változásai is optimizmusra adnak okot.
Vágólapra másolva!

Véleménye szerint a több tankerületi központ jobban el tudja látni a feladatát, a döntések pedig remélhetőleg közelebb kerülnek az iskolákhoz, az igazgatóknak például több joguk lesz beleszólni a tanárok kiválasztásába.

Horváth Péter kiemelte, hogy

a gyakorlat dönti majd el, mennyire válnak be a módosítások,

azonban továbbra is várható, hogy egyesek elégedetlenkedni fognak.

Sok változást hozott az idei év Forrás: MTI/Czimbal Gyula

Tájékoztatása szerint a köznevelési kerekasztal munkája még messze nem zárult le, szeptember második felétől folytatódik.

Horváth Péter arról is beszélt, hogy az új tanmeneti javaslatok kicsit nagyobb szabadságot adnak a tanároknak, ami jó, mert a nagyobb szabadság nagyobb felelősséget, és így hosszú távon komolyabb presztízst jelent.