Még megmenthetők az elveszni látszó diplomák

nyelvvizsgabotrány, illusztráció
Vágólapra másolva!
Az elmúlt években diplomamentésre jelentkező több mint 10 200 fő mindössze felének lett meg a nyelvvizsgája – írja a keddi Magyar Nemzet a programért felelős Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. adataira hivatkozva.
Vágólapra másolva!

Eddig 5152 komplex nyelvvizsgát igazoló dokumentumról tudni, a résztvevők viszont még idén december 31-ig elküldhetik bizonyítványaikat.

Az OFA tájékoztatása szerint eddig 126 diák nem teljesítette a támogatási szerződésben vállaltakat, ők közel 11,8 millió forint értékben fizették vissza a képzési díjat. A visszafizetésre kötelezettek közül – kérésükre – hét ember számára biztosítottak részletfizetési lehetőséget.

Vissza az iskolapadba Forrás: MTI/Marjai János

A diplomamentő programban 2014–2015-ben folyamatosan indultak képzések, ezekre eddig 2,4 milliárd forint közpénzt fordítottak. Ám ez még nem a teljes költség, ugyanis az idén záruló képzések elszámolása még folyamatban van.

A diplomamentés képzéseire a legtöbben Budapesten, Pest megyében és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében jelentkeztek – olvasható a lapban.