Vágólapra másolva!
Az Orgoványban élő vádlottat többször is veréssel fenyegette ismerőse, de ő járt rosszul – baltával fogadták a keménykedő férfit.
Vágólapra másolva!

Erős felindulásban elkövetett emberölési kísérlet miatt ítéltek el egy 24 éves orgoványi férfit, a Kecskeméti Ítélőtábla közleményéből viszont kiderül, a

sértett mindent megtett azért, hogy áldozattá váljon.

A vádlott és sértett mindketten erdélyi magyarok, és még Erdélyben ismerkedtek meg – a utóbbi még évekkel ezelőtt Magyarországra, Orgoványra költözött, míg a vádlott csak 2014-ben települt át, és egy helyi munkalehetőség miatt szintén ezt a települést választotta családjával.

Kétszer is elüldözte

Hogy a két fél viszonya miért romlott meg, nem egyértelmű, de 2014 nyarán, egy falunapon durván összevesztek, a vádlottnál pedig jóval erősebb, testesebb fél pedig veréssel fenyegetőzött, így kényszerítette távozásra haragosát.

A veszekedés pár nappal később, július 20-án megismétlődött, ekkor a város főterén estek egymásnak. A sértett ekkor ismét

verés ígéretével, baseballütős támadással fenyegetve futamította meg a vádlottat.

A fiatalabb férfi szüleinek is elmondta, mi történt, apja pedig közbelépett: a házuk közelében járó sértettet figyelmeztette – sem ő, sem fia nem fél tőle.

Verekedésre készültek

A sértett hadüzenetként értékelte szavait, és szólt két barátjának, mondván, lehet, hogy verekedés lesz. Ezután fakaróval felfegyverkezve autóba ültek, és visszahajtottak a 24 éves férfi otthonához, majd

ütni kezdték a házfalát, halálosan megfenyegették az ott élőket.

Nem számítottak rá, hogy a kihívásra válasz is érkezik: a végsőkig feldühített vádlott

baltával rontott ki rájuk.

Ezt látva, az erősítés elpárolgott, csak a sértett maradt ott. A támadója kétszer sújtott le rá; az első csapást alkarjával hárítani tudta, a második viszont mellkasán érte, és összeesett.

A maradandó sérüléseket szenvedő áldozatot mentők szállították kórházba, a vádlott pedig feladta magát a rendőrségen.

A Kecskeméti Törvényszék novemberben első fokon két év, öt évre felfüggesztett börtönre ítélte a baltás támadót, a letöltendő szabadságvesztést kérő ügyész azonban fellebbezett – a másodfokú ítélethozatal csütörtökön várható a Szegedi Ítélőtáblán.