Orbán: Egy luxemburgi kommunista oktat minket

Vágólapra másolva!
"A politikában az abszurditás a legszórakoztatóbb, ez a helyzet arról szól, hogy egy luxemburgi kommunista próbálja demokráciáról kioktatni azokat, akik 40 évig szenvedtek a kommunizmustól, ez egy politikai tréfa" – reagált Orbán Viktor kormányfő Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter nyilatkozatára, mely szerint Magyarországot ideiglenesen vagy végleg ki kellene zárni az Európai Unióból. 
Vágólapra másolva!

A magyar kormányfő a bolgár-török határszemle után tartott tájékoztatót Bojko Boriszov bolgár kormányfővel, itt kérdezték Jean Asselborn nyilatkozatára.

A luxemburgi politikus a Die Weltnek azt mondta: elfogadhatatlan az uniós alapértékek súlyos sérelme, ezért ideiglenesen vagy véglegesen ki kell zárni az EU-ból az olyan tagokat, mint Magyarország, ahol "kerítéseket építenek háborús menekültek ellen", vagy ahol megsértik a sajtószabadságot és az igazságszolgáltatás függetlenségét.

Orbán Viktor erre úgy reagált: a politikában az abszurditás a legszórakoztatóbb. Ez a helyzet arról szól, hogy

egy luxemburgi kommunista próbálja demokráciáról kioktatni azokat, akik 40 évig szenvedtek a kommunizmustól

– mondta, a politikai tréfa kategóriájába sorolva Asselborn nyilatkozatát.

Asselborn nyilatkozatára reagált Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is, azt mondta: "Jean Asselborn aljas támadást indított Magyarország ellen. A magyar embereknek azzal a döbbenetes ténnyel kell szembenézniük, hogy az illegális bevándorlás veszélyeivel szembeni védekezés miatt az Európai Unión belülről is támadják az országot."

Balog Zoltán, az Emmit vezető miniszter pedig a német Deutschlandfunk országos közszolgálati rádiónak az ügyben azt nyilatkozta: Asselborn bírálata jelzi, hogy

durva vádaskodás és bűnbakkeresés zajlik a válaszok keresése helyett

egy olyan válság közepette, amely megrázza Európát, és amelynek megoldásához Magyarország igyekszik hozzájárulni.

Arra a felvetésre, miszerint a luxemburgi külügyminiszter nem Magyarországot, hanem a magyar kormányt bírálja, és úgy véli, a budapesti vezetésnek tiszteletben kellene tartania az uniós alapértékeket, Balog Zoltán azt mondta, hogy "a jogok és az értékek összetartoznak", és Magyarország volt az egyetlen uniós tagállam, amely készen állt maradéktalanul betartani a schengeni és a dublini szabályokat és a genfi menekültügyi egyezmény előírásait.