Simicskó: Magyarországot is bármikor érheti terrortámadás

Újdörögd, 2016. szeptember 20. A Magyar Honvédség 2. Különleges Rendeltetésű Ezredének a Terrorelhárító Központtal (TEK) közösen tartott lövészeti bemutatója az újdörögdi lőtéren 2016. szeptember 16-án. MTI Fotó: Varga György
Vágólapra másolva!
Magyarországon is bármikor bekövetkezhet terrortámadás, ezért egyre több olyan gyakorlatra van szükség, amellyel a biztonságot hatékonyan tudjuk szolgálni - jelentette ki a honvédelmi miniszter kedden Újdörögdön.
Vágólapra másolva!

Simicskó István a Magyar Honvédség 2. Különleges Rendeltetésű Ezred és a Terrorelhárítási Központ (TEK) lövészeti bemutatója utáni sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy több mint 300 ember vesztette életét Európa-szerte terrortámadás következtében az elmúlt egy évben.

A Brüsszelben és Párizsban elkövetett

terrortámadáshoz hasonló cselekmény bármikor bekövetkezhet Magyarországon is,

ezért egyre nagyobb jelentősége van a különböző egységek közötti együttműködésnek és az ezt segítő gyakorlatoknak - mondta a honvédelmi miniszter.

Hajdu János, a TEK főigazgatója, Simicskó István honvédelmi miniszter és Benkő Tibor vezérkari főnök a Magyar Honvédség 2. Különleges Rendeltetésű Ezred és a Terrorelhárító Központ lövészeti bemutatóján Forrás: MTI/Varga György

Simicskó István emlékeztetett: új különleges jogrendként bekerült az alaptörvénybe a terrorveszélyhelyzet, amelynek elrendelésével, ha szükséges, a Magyar Honvédség erre felkészített erői is segíthetik a rendőrök munkáját.

Hangsúlyozta, hogy az Újdörögdön bemutatott hadgyakorlat jó példa a honvédség és a Terrorelhárítási Központ együttműködésére, amelyhez hasonló közös fellépésre a jövőben is szükség lehet.

Lövészeti bemutató az újdörögdi lőtéren Forrás: MTI/Varga György

Kitért arra is: a honvédség arra felkészített erői

képesek a magyar emberek biztonságát itthon szolgálni,

és emellett helytállni külföldön, a különböző válsággócokban, például Irakban, Afganisztánban is.

Hajdu János vezérőrnagy, a TEK főigazgatója kérdésre válaszolva elmondta, hogy a honvédség és a Terrorelhárítási Központ elődszervezete közötti együttműködés a 90-es évekre nyúlik vissza. Hozzátette: a közös gyakorlatok során a két szervezet képességei összeadódnak, így válnak a gyakorlatok hatékonnyá.