Hat évet ülhet a rács mögött a szalámis szurkáló

Vágólapra másolva!
Négy és fél helyett hat évig marad a börtönben a karcagi férfi, aki megszúrta lakótársát egy szalámi miatt.
Vágólapra másolva!

Ahogy azt korábban megírtuk, az eset még tavaly szeptemberben történt. Pár deka szalámi miatt nyakon szúrt egy férfi egy másikat Karcagon. Az áldozat lakótársa korábbi barátnőjének testvére volt, akit 2003-ban fogadott be magához a pár.

Amikor széttköltöztek, a nő testvére a lakásban maradt valószínűleg amiatt, mert az alkalmi munkákból és segélyből tengődő befogadója így könnyebben tarthatta fenn a lakást. A lakótársak többször összevesztek, de vitájuk korábban soha nem fajult tettlegességig. Egészen 2015. szeptember 2-áig.

Szalámi miatt szúrt

Ezon az estén mindkét férfi részegen üldögélt saját szobájában, egészen addig, amíg a vádlottnak kedve nem támadt vacsorázni. Amikor meglátta, hogy a lakótárs megette a szalámiját, dührohamot kapott és üvöltözni kezdett vele.

– ordított kicsörtetve a konyhából, és egy késsel torkon döfte az ágyán ülő lakótársát. Mikor látta a vért, azt javasolta a férfinek, menjen a sürgősségire.

Az áldozat törölközőt tekert a nyaka köré, és elbiciklizett.

Halálos lehetett volna

Bár a támadás könnyebb sérülést okozott, a szúrás helye és az elkövetéshez használt kés miatt akár halálos is lehetett volna. Ezért a Szolnoki Törvényszék elsőfokon, emberölési kísérletre hivatkozva négy és fél év börtönre ítélte a szurkálót február 16-án. Az ítéletet másodfokon megváltoztatták.

A Szegedi Ítélőtábla 6 év börtönbüntetésre súlyosbította a büntetést.

Az ítélet indoklása szerint:

Az ítélet jogerős.