Az átlagnál több magyar diák iszik és cigizik

alkohol ital fiatal sör bor
Teenage girls drinking alcohol together
Vágólapra másolva!
A magyar 16 évesek csaknem harmada legalább egyszer rágyújtott egy hónapban, több mint felük pedig ivott alkoholt. A fiúk három felest vagy fél liter bort is legurítanak egy alkalommal.
Vágólapra másolva!

Jóval nagyobb arányban cigarettáznak és isznak alkoholt a magyar fiatalok, mint az európai átlag. A magyar 16 évesek 29 százaléka rágyújtott, 55 százalékuk pedig szeszes italt fogyasztott a megkérdezésük előtti hónapban. Ez 8, illetve 7 százalékkal magasabb, mint a kontinens átlaga – derült ki az Európai iskolai vizsgálat a fiatalok alkohol- és egyéb drogfogyasztási szokásairól nevű kutatásból (European School Survey Project on Alcohol and Other Drugs, ESPAD).

A 2015-ös adatfelvételben 35 ország több mint 96 ezer diákja – köztük 2735 magyar – vett részt. Olyan tanulókat kérdeztek, akik az adott naptári évben lettek 16 évesek (vagyis 1999-ben születtek).

Alkohol- és drogfogyasztás a 16 évesek körében

A drogok és egyéb tudatmódosítók terén nincs vagy elhanyagolható a különbség az európai és a hazai eredmények között, de a marihuána itthon valamivel kevésbé népszerű:

a magyar tinédzserek 13 százaléka szívott füvet az életében legalább egyszer, európai kortársaik között 16 százalék ez az arány.

A többi drogfajtát – például a kokaint, a cracket, az LSD-t és a heroint – a magyarországi fiatalok egy-két százaléka próbálta, ami megfelel az európai átlagnak.

A 16 éves magyar lányok egy alkalommal átlagosan 3,8 deciliter bornak megfelelő alkoholt isznak - illusztráció Forrás: Cultura Creative/Cultura/Seb Oliver/Seb Oliver

A kutatásban azt is vizsgálták, mennyire könnyű hozzájutni az egyes szerekhez. Bár 18 év alatt senki nem kaphatna, a magyar diákok az európai átlagnál mégis könnyebbnek találták a cigaretta beszerzését, és nagy többségük szerint alkoholhoz sem bonyolult hozzájutni. Az ecstasyhoz való hozzáférésük megfelel a kontinens átlagának, ám valamivel nehezebbnek ítélték meg a marihuána vásárlását.

A szerekhez való hozzáférés megítélése

A legproblémásabbnak a moldovai fiatalok látták az alkohol és a drogok beszerzését. A grafikonon ábrázolt négy szer mindegyikénél Moldovában volt a legalacsonyabb azok aránya, akik szerint könnyű a hozzájutás, de a romániai 16 évesek is csak egy árnyalatnyival találták egyszerűbbnek a beszerzést.

A másik végletet Csehország jelenti: az ottani fiatalok szerint viszonylag egyszerű mindenhez hozzájutni,

egyedül alkoholt könnyebb Dániában kapni (ott 96 százalék szerint könnyű a cseh 92-vel szemben).

Két-három felest isznak

A kutatók nemcsak arra voltak kíváncsiak, hogy mekkora arányban használnak különböző szereket a fiatalok, hanem arra is, hogy milyen gyakran és mekkora mennyiséget fogyasztanak. Ezek derültek ki a magyar 16 évesekről:

  • 18 százalékuk naponta dohányzik.
  • A fiúk átlagosan 5,2, a lányok 4,2 alkalommal fogyasztanak alkoholt (azok között, akik a megkérdezés előtti 30 napban ittak).
  • Egy alkalommal a fiúk 5,8, a lányok 4,5 centiliter alkoholt isznak tiszta szeszben számolva. Ez megfelel körülbelül fél liter, illetve 3,8 deciliter bornak, vagy három (lányoknál 2,3) féldecis, 40 százalék alkoholtartalmú töménynek.
  • 39 százalékuk öt vagy több alkoholos italt ivott meg egy alkalommal a megkérdezés előtti 30 napban.
  • 4 százalékuk szívott füvet a megkérdezés előtti 30 napban.
  • A dizájnerdrogokat 3 százalék próbálta a felmérés előtti évben.

Kevesebb cigi, ugyanannyi alkohol

A 2015-ös kutatás a hatodik volt, amelyet elvégeztek – az elsőt 1995-ben készítették –, vagyis a 25 év alatt európai és magyarországi tendenciák is kirajzolódnak.

A dohányzást kipróbálók aránya nálunk és a kontinensen is csökkent, az alkoholt kipróbálóké viszont Magyarországon és Európában is stagnált.

A korábbi években mért növekedés után 2011 és 2015 között mérséklődött a marihuánafogyasztás itthon (a 35 ország átlagát nézve nem volt elmozdulás). Kisebb arányban szipuznak is, de a nyugtatók és más gyógyszerek használata nem változott Magyarországon.