Bedrogozva rálőtt egy emberre a sörözőben

Vágólapra másolva!
Egy héttel a támadás után fogták el a 44 éves budapesti férfit a rendőrök. Leteperték a földre. Kiderült, hogy drogozik is. 
Vágólapra másolva!

Egy 44 éves férfi múlt pénteken késő este összeveszett egy férfivel egy dunaharaszti söröző udvarán. Vita közben egy eddig ismeretlen tipusú fegyverrel a férfi többször vitapartnerére lőtt, aki megsérült. A támadó elmenekült - olvasható a rendőrség honlapján.

A szigetszentmiklósi nyomozók egy héttel a támadás után, most péntek délutáni fogták el a férfit Budapesten. A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságra vitték, ahol gyanúsítottként kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették. Kábítószer gyorstesztet is végeztettek vele, ami azt mutatta, hogy drogozott, ezért kábítószer birtoklása miatt is felelnie kell.

A férfi ellen garázdaság és kábítószer birtoklás megalapozott gyanúja miatt indult eljárást a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán. A nyomozók kezdeményezték az előzetes letartóztatását.