Lefeküdt az úttestre, halálos balesetet okozott

Vágólapra másolva!
Bíróság előtt áll a férfi, aki miatt frontálisan ütközött egy autó és egy teherautó januárban, mert annyira részeg volt, hogy lefeküdt az úton. 
Vágólapra másolva!

A Kecskeméti Járásbíróság vádirata szerint a férfi mág tavaly január 14-én, napközben folyamatosan ivott. Kora este Kecskemétről Lajosmizsére akart utazni. Mivel akkorra már elég részeg volt, - vérében 19 óra 15 perckor 2,22-2,27 ezrelék volt a véralkohol koncentráció - nem jó helyen szállt le a buszól, ezért gyalog folytatta az útját az 52. számú főúton.

A férfi egyszercsak lefeküdt az úttesten. A forgalmi sáv jelentős részét elfoglalta, ráadásul sötét ruhát viselt.

Ekkor érkezett egy teherautó, melynek vezetője már féktávolságon belül vette észre a földön fekvő részeg embert. Hogy ne üsse el, balra rántotta a kormányt, amitől áttért a szembejövő sávba és összeütközött a vele szemből érkező autóval. A frontális balesetben az autó sofőrje még a helyszínen meghalt, utasát pedig súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

A baleset után a részeg férfi egyszerűen felállt az úttestről és elsétált, anélkül, hogy segített volna a sérülteken.

Az ügyészség börtönben látná a férfit. Az ügyben a Kecskeméti Járásbíróságon döntenek majd.